Beszámolók
ERDEI ÓVODA – CITROMSÁRGA NAGY CSOPORT
2011. szeptember 12.
A Jeruzsálem úti Tagóvoda citromsárga nagycsoportosai – Mátra Manói - 2011. 09. 12 – 16 között erdei óvodában töltöttek egy hetet.
Csodálatos időben kezdtük meg az erdei óvodát és olyan szerencsések voltunk, hogy a derűs, napsütéses időjárás mindvégig megmaradt.
Olyan útvonalakat kerestünk a tervezés folyamán, ahol a három év során még nem jártak a gyerekek, vagy már nem emlékezhetnek rá, olyan régen voltak ott.
Rövid túrával kezdtük a hetet: Mátrafüred – Kozmári kilátó – Sástó. A kilátóban lelkesen nézegették, az otthonról hozott távcsővel a tájat. Megfigyeltük az út során, hogy mennyire elszáradt, kiégett a fű, összezsugorodott a falevél, „porzott” az erdei ösvény (hiszen már több mint egy hónapja nem esett az eső). Sástóra érve még rosszabb kép fogadott bennünket. Először a tavat pillantottuk meg. Megdöbbentette őket a látvány, hiszen a tó vize piszkos volt, benőve vízinövényekkel, a híd lezárva, a tó melletti holtág is kiszáradva a csapadékhiányos időjárás miatt. Felidézték mennyivel más volt tavasszal, amikor itt jártunk. A látvány fokozódott, amikor a pihenőhelyhez érve látták a sok szemetet szétszórva. Felháborodva kérdezték: „Miért dobják el a szemetet, amikor mi hazavisszük a hátizsákunkba?” A látottak után úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megismerkedniük a „természetjárók tízparancsolatával”. Azért találtunk a réten egy kis zöld területet, ahol fogócskázhattak, fára mászhattak. Láttunk néhány tőkés récét is, akik ennivaló után kutattak.
Ezután hosszabb útra indultunk: Galyatető – Mátraszentimre – Galyatető útvonalon. Galyatetőre érve megtapasztalhattuk, hogy:
- hűvösebb van, mint itthon;
- zöldebbek a növények;
- jóval tisztább a levegő;
- magasabbak a fák.
A kilátóhoz érve 1-2 gyermeknek le kellett küzdenie a félelmét, hogy feljusson a tetejébe (magasság, sötétség). De a kilátás mindenért kárpótolt. Megállapították a gyerekek, hogy felfelé jönni a hegyoldalon, sokkal könnyebb volt számukra, mint lefelé. Sokan potyogtak, de komolyabb sérülés nem történt. Láthattak még: őzikét, muflont, juhot, kecskét. A réten bogarakkal, lepkékkel ismerkedtünk.
A „kimerítő” túra után könnyebb napot terveztünk. Mátrafüredről elmentünk az Ördög-forráshoz. Nehéz szívvel vettük tudomásul, hogy a forrásból egy csepp víz sem folyt. Megnéztük a patak vizének tisztaságát. Csónakot hajtogattunk, vízre bocsátottuk. Eljátszottuk a Mit visz a kis hajó? játékot. Visszafelé benéztünk Mátrafüreden a Fenyves erdőbe. Megtapasztaltuk, hogy a talpunk alatt hogy ropog az elszáradt tűlevél, milyen sok toboz lehullott már. Szomorúan vették tudomásul, hogy hiába hoztunk a mókusoknak rágcsálni valót, egy mókust sem láttunk, de azért a nagy fák között jót bújócskáztak.
Meglátogattuk a Csepegő-forrást is. Érdekes volt megfigyelni, hogy Mátrafüred egyes részein mennyire különbözött az erdő. A Kozmári- kilátó felőli vonalon száraz, poros, fakó az erdő, míg a források, patakok környékén zöldebb, élénkebb, és a port sem rúgtuk.
A Csepegő-forrásból a víz is folyt, meg is töltöttük üvegjeinket friss forrásvízzel. „Jó hideg” – mondogatták egymásnak. Tudatosítottuk bennük, hogy a forrás a föld mélyéből tör a felszínre, a legtisztább vizünk a forrás, és hogy a gyógyításban is használják.
Meghallgatták Zelk Zoltán: A patak meséje c. elbeszélését.
Kicsit hosszabb távval fejeztük be az egy hetes erdei óvodánkat. Mátrafüredről a Szent Anna kápolnához, tóhoz mentünk el. Az Erdészeti Szakközépiskolában megnéztük az ott élő állatokat. A tóhoz vezető úton több tábla is jelzi, milyen állatok, növények élnek abban a környezetben, amit érdeklődéssel figyeltek. Összehasonlítottuk a sástói tavat a Szt. Anna-tóval. A gyerekek első reakciója az volt, hogy utóbbi sokkal tisztább. Megnéztük a Remete barlangot is.
Utolsó nap lévén összegeztük az elmúlt hét eseményeit, ki mire emlékszik szívesen, meghallgatták az „Erdő fohászát” és indultunk haza.
A helyszíneken gyűjtött termésekből (makk, gesztenye, toboz) kis figurákat készítettünk az óvodában, a kökény és csipkebogyó pedig a csoportszobát díszíti.
Élményeiket lerajzolták, az elkészült munkákból kis kiállítást rendeztünk a szüleiknek.
Juhász Ilona és Üveges Éva
Óvodapedagógusok
A túráról készült összes fotónkat nagyobb méretben
ide kattintva érheti el.