Élménybeszámolók - lista

2017. augusztus 05.

Mikor megláttam a Kékes Turista Egyesület kiírását az aggteleki barlangba, nagyon megörültem. Már voltam Aggtelek felől, Jósvafő felől és a Vörös-tói oldalról is. Egyszer régen a brigádommal voltunk a Retek- ágban is, amiről a lányom (aki akkor 10 éves volt) és én is kaptam oklevelet. /Rettentően megijedtünk annak idején, mikor Ricsi teljesen elmerült a vízbe és hajánál fogva húztuk ki. /Õ vidáman vette a dolgot: Úsztam egyet – mondta./ Ezek az emlékek mélyen belém ivódtak. Irénnek van egy ismerőse (Péter), az ő segítségével sikerült megszervezni a túrát. Irénnek közbejött valami, így Gyuri vette át a szervezést.
Lelkesedésem lelohadt kissé, mikor olvastam, hogy a magas vízállás miatt a Retek-ág le van tiltva. Már azon is gondolkodtam, hogy így nem is érdemes elmennem. Szerencsére győzött a józanész, no meg a többieket sem hagyhattam cserben. Augusztus 5-én, szombaton reggel felmálházva /minden eshetőségre felkészülve, mindenből vittem kettőt./ 7 órára megjelentem a gimi előtt. Volt, akinek lába tört, volt, aki jelentkezett, de mégse jött. Szerencsére volt, aki előző nap hallott a túráról, és eljött, így telt házas busszal indulhattunk. Jött velünk Péter, Irénke ismerőse is.
Elég hosszú volt a buszozás (sokaknak talán ez veszi el a kedvét), végül mégis megérkeztünk Pár perc múlva már indult is a túra. Alig maradt időm felszaladni a kilátóba. Sajnos senkit nem tudtam rábeszélni, hogy jöjjön fel. Én még sose hagytam ki, mert megéri. Talán a hőség, vagy az idő rövidsége szegte kedvüket. Épp csak annyi időm maradt, hogy magamra kapjam a barlangi öltözetet. Annak érdekében, hogy elkerüljük a rövid túrásokat, nem a főbejáraton, hanem egy másik bejáraton mentünk be. (Már ezért megérte eljönnöm.) Nem tudom ki hogy van ezzel, akármikor látom, mindig lenyűgöz ez a barlang.
A nagy teremben eszembe jutottak a zenehallgatás közben azok a koncertek, amiket annak idején itt hallgattunk. (Ha emlékeim nem csalnak, egyszer egy karácsonyi hangversenyt, egyszer meg egy Vikidál, Kalapács, Varga Miklós rock koncertet hallgattunk itt.) A zene most is fenségesen hangzott ebben az idilli környezetben.
Megindultunk a hosszú túrára. Nemcsak azok álmélkodtak, akik most jártak itt először, hanem mindenki el volt bűvölve. Mikor a Retek-ági elágazóhoz értünk, próbáltam mindenkit rábeszélni, hogy jöjjön be, nem olyan rettenetes, valaha tíz éves körüli lányom meg Ricsi is megcsinálta. (Utólag kiderült, szerencsére nem tudtam a hölgyeket és a gyerekeket meggyőzni.) Öten indultunk a barlangász vezetővel, a többiek Péterrel, (aki szintén nagyon jól ismeri a barlangot) folytatták tovább a hosszú túrát. Rögtön az elején belevettetem magam a vízbe. Jobb gyorsan túl lenni a kellemetlen érzésen.
Ami ezután következett azt nem lehet leírni, csak megélni. Már az első szakaszon beláttam, hogy nem lett volna jó a hölgyeknek és gyerekeknek a derékig érő, „nem túl meleg” vízben gázolni. A cseppkövek tömegének a látványában tobzódva nem is tudtuk, hogy mikor hová világítsunk lámpáinkkal. Jöttek azért az akadályok szépen sorban. Az egyik alacsony átmászásnál sikerült teljesen bele hasalnom a vízbe. Több helyen lehetett látni milyen magas volt nemrég még a víz idelent. /Nem véletlenül volt lezárva a barlang./ Csúsztunk, másztunk, kapaszkodtunk, de fel se vettük, a látvány minden mást feledtetett velünk.
Jöttek a létrák sorban, csúsztak rendesen. (Belegondoltam, hogy annak idején hogy mertem behozni ide a lányomat… /Most már nem merném./) Elértük a barlang végét, irány vissza! Ha lehet ez még meredekebb volt, mint befelé. Visszaértünk a fő ágba, akinek itt volt a csereruhája, átöltözött. Az enyém a buszon pihent. Végigmentünk a hátralévő részeken. Azért ez se semmi! Nem hiába a világörökség része ez a barlang, valóban maga a csoda. Hat és félóra után ismét a felszínen voltunk. Kicsit most jólesett a kinti meleg. Még lesétáltunk a tóhoz és irány haza. A pestiek és a nagyrédeiek épp hogy elérték a buszukat. Gyönyörűséges nap volt köszönet érte!

Szőrös

Hornyánszki Gyula fotói