2015. május 09.
Várak a Mátrában
(Kékes Turista Egyesület nyilvános túrája 2015. május 9-én,
Várak a Mátrában túrák túravezetője a Kékes Turista Egyesületben Katona Klára,
akit elfoglaltsága miatt helyettesítettem.)
Túra adatok:
táv: 19 km, szintemelkedés: 630 m, süllyedés: 1400 m
Várak a Mátrában túramozgalom Szádeczky-Kardoss Géza által „kitalált” jelvényszerző túramozgalom, egy részletes füzettel-könyvvel, ahol részletesen leírja a várakat-várromokat (a várleírásokat elhagyom, megtalálható a mozgalom leírásában, csak a saját túraélményt írom meg).
Kicsit bosszúsan kezdődött a túra. Reggel el volt borulva az ég, meg persze a túravezetőtársam előző nap jelezte, hogy férjével baleset történt, nem tud jönni. Reggel azért örömmel tapasztaltam, hogy pár ember már várakozik, és jelezték, hogy a túrára jöttek. A busz időben jött, de olyan eldugottan állt meg, hogy csoda volt, hogy időben megtaláltuk. A buszon újabb három ember, akik közvetlenül Pestről jöttek a busszal, és szintén a túránkhoz csatlakoztak. Szóval kezd alakulni a létszám. Végülis kilencen indultunk neki Kékestetőn a túrának. Még további reggeli esemény, hogy a buszmegállóban találkoztunk egy másik társasággal, szintén a Kékes Túrista Egyesülettől, akik az OKT (Országos Kéktúra) festéséhez jöttek ugyanezzel a busszal.
Kékesen elindultunk átvágva a szanatórium területén, majd a kerítés hiánynál kibújtunk, és máris a kék jelzésen voltunk, ezáltal egy pár méter hosszat és szintemelkedést máris csaltunk, de hát sok van még hátra. Nekilódultunk, és máris ereszkedtünk lefelé a Sötét lápa nyergébe. Innen indul az útelágazás a Gabi halálához, Pisztrángos tóhoz, de továbbhaladva hamarosan megérkeztünk az Erzsébet-sziklához, Szent-Erzsébet kereszthez. Hajdanán remek panorámás hely volt, de a fák megnőttek, így már nehéz a parádi területre való rálátás, de a galyai tornyot most is jól láttuk, vagy visszanézve közvetlen előttünk volt a kékesi adótorony, még ugyan a túránk elején voltunk. Tovább lépdeltünk, a Saskőnél hiába a híres I. világháborús túristaemlékmű és remek kilátás, csak elmentünk mellette, hiszen mindenki már többször járt ott. A másik oldalon a sziklán megcsodáltuk a panorámát, Markaz irányában a tavat az erőművel. Legyűrve a tériszonyt egymást segítve kikucskáltunk, és a szikla oldalában rácsodálkoztunk a „szószék”-re, egy kiugró sziklapárkányra.
A Kis-Saskő mellett oldalaztunk tovább, időnként kerülgetve egy-két kidőlt fa „rom”-ját. Így jutottunk el Disznó-kőhöz. Itt a Disznó-kői orom már régen nem panorámás a kinőtt-megnőtt fák miatt. Ehhez kicsit le kell ereszkedni a sziklához. Itt reggeliztünk, közben bámultuk a fantasztikus panorámát, rálátást a parádi völgyre. Mutogattuk egymásnak az ismert helyeket: Parád, Parádfürdő, Parádóhuta, Bodony, Ilona-völgy, Sándor-rét. Következő nevezetes hely a Markazi-kapu. A gyönyörű utat odáig megkeserítette a sok kidőlt fa kerülgetése. Az erdészet próbálta „javítani” a túristautat, de több helyen most is nehéz haladni a kidőlt fáktól.
A „kapuk”-ról még azt hallottam, forrást már nem tudom megadni, hogy régen ezek voltak az átjárók a Mátra gerincén észak-dél irányban, ezeken haladtak át a szekerek a „régi” időkben. Ilyen „kapu” volt a markazi, a domoszlói, stb.
Szóval beértünk a Markazi kapuba. Egy kis pihenő, és indultunk a Mraznica-tetőre, majd elértük a Hármashatári nyerget. Itt is volt egy OKT pecsételő hely, ahogyan korábban Kékestetőn is, volt aki itt pótolta az igazoló füzetben a bejegyzést. A Nagy-Szár-hegy az egy embertpróbáló emelkedés. Az idő közben javult, kitisztult, már sütött a nap. Igazán mindenki kiizzadt-leizzadt mikorra felértünk. Itt aztán meg kell pihenni, élvezni a tájat, a napsütést, a panorámát déli irányban a Markazi víztározót, az erőművet, a markazi vár gerincét, és persze megláttuk a kékesi adótornyot most már tisztességes távolból. A következő völgyben a vadászkunyhónak már csak az alapjai vannak meg, falai kidőltek, csak az alap jelzi, itt valamikor ház volt. Cserepes-tető mellett csak elmentünk, de azért az emelkedő itt is fárasztó volt. Megérkeztünk az Oroszlánvár előtti Selyem-tisztásra. Valamikor ez egy szép rét lehetett (nevét nézve), mára tenyérnyi, egyre jobban szűkülő terület, már alig hasonlít igazi rétre. Itt néztem, hátha valaki már „nagyon” fáradt, hátha valakinek felajánlhatom a kerülő utat az Oroszlánvár mellett, de mindenki nagyon lelkesen mondta, hogy irány a vár, jönnek. Szóval máris kapaszkodtunk fel a kidőlt kerítés mellett a várba.
Miénk a vár... Egy kis izzadás, és már fenn is voltunk a híres Kompolti család várában az Oroszlánvárban. Itt ebédeltünk. A ciffrábbik rész a túloldalt volt. Nagyon meredeken lefelé, kapaszkodtunk mindenbe, bokrokba, vagy jobb híján a hajunkba (mese szerint), hogy épségben leérjünk. Egy másik „kapu”, a már említett Domoszlói-kapu volt a következő, majd a Jagus meredek, izzasztó emelkedői következtek. Új felfestésen, mely az eddigi lejtős, bokros részt kihagyja, megint fel kell menni a Nagy-Zúgó-hegyre (Lehet, hogy a jelzésfestők mindent megtesznek, nehogy túl könnyű legyen a túra?). Le-föl, sorakoznak egymás után a Kis-Zúgó, Szederjes-tető. Itt letértünk a turista útról, hogy megkeressük a várjelzést, amit kb. 300 m-es csalános után meg is találtunk. Vissza a turista útra... A sok felfelé menetel megtette hatását, kellően fáradt volt mindenki, így senki sem ellenkezett, hogy kihagyunk egy le-föl részt, így a Jóidő-kutat egy kocsiúton kihagyva átvágtunk a sárga jelzés felé.
A sárga jelzést követtük innentől, ám ez korántsem volt egyszerű. Elég ritkán volt jelezve. Elhaladtunk egy újabb összedőlt vadászház mellett is. A távolban itt-ott láttuk, hogy vadakot riasztottunk fel. Elértük az Első-Tarnóca patakot, az első hidat, vagy a híd maradványát. Jobbnak láttuk átmenni a patak mederben. A következő híd kicsivel jobb állapotban volt, de óvatosan lépkedtünk, remélve, hogy még megtart bennünket. Továbbiakban már csak az egyenlőtlen tereppel küszködtünk, de ez már túrázóknak nem ellenfél, megszokott. Az út egyre jobb lett, elértük a házakat, Kisnánát. Annak ellenére, hogy ritkán megy közvetlen busz Gyöngyösre Móré vára után még a buszt is elértük, azaz ki-ki hogyan töltötte a várakozási időt. A nagy rohanás után már alkalom adódott sörözésre is. Kicsit zavaró volt a túra során, hogy a korai buszhoz kellett alkalmazkodnunk, de azért nagy élmény volt a túra.
(Túravezető: Tóth István „tollából”)
Tóth István fotói