Élménybeszámolók - lista

2013. november 23.

Sajnos az Úttalan utakon túra elmaradt, de szerencsére a MERT épp ekkorra hirdette meg az év utolsó túráját. November 23-án, reggel indultam a buszmegbe. Mária már ott volt, azután jöttek a többiek is.
Recsken 11-en vágtunk neki a túrának: elindultunk a sínek mellett a Kanázsvár felé. Laci most is talált egy „jobb utat” fölfelé. Szívtunk rendesen. Csúszós, saras, tüskés bozótok közt kapaszkodtunk fölfelé. Egyszer minden rossznak vége szakad, így volt ez most is. Fent csodálatos kilátás fogadott minket. A hegyek felhőbe be, felhőből ki; az égbolt ezer színbe pompázott. Leereszkedni se volt egyszerűbb, mint felkapaszkodni, de ez így is van rendjén.
Mentünk árkon-bokron át, mígnem egyszer csak elértük Mátraderecskét. A falu szélén egy férfi épp edényeit töltötte a csevicés forrásból. A bátrabbak közül a mieink is megkóstolták.
A villanyvezetékeket követve (meg mindenféle dolgokat) elértük Parádfürdőt. Itt egy gyors folyású patak állta utunkat, nem kockáztattuk az átkelést (két kivétellel) inkább elbotorkáltunk a hídig. A híd után egy kutya is csatlakozott hozzánk.

Parádot elhagyván megmásztuk a Vörös-várat akiknek volt Várak a Mátrában füzete, az szorgalmasan rajzolta az igazoló pontokat. Ez csak így leírva olyan egyszerű és gyors. Igazából most is úttalan utakon jártunk. (Aki nem tudta hogy elmaradt, az észre se vette, hogy ez nem az a túra.)
Elkezdtük az ereszkedést lefelé, a táj gyönyörű volt. Lehetett látni a Kékest és Galyát is, a terep viszont meredek és csúszós volt. Lejutottunk a műútra, itt elbúcsúztunk azoktól, akik a rövidebb távot választották. Õk indultak vissza Parádra, mi hatan pedig az Ilona-völgyi vízesés felé vettük utunkat. A kerekes kútnál megpihentünk, ittunk egy keveset és figyeltük az abasári 56 km-es túra ellenőrző pontjának tevékenységét. Meg biztattuk a túrázókat. A lányok nekifogtak enni, de nem haladtak sehová, hiába biztattam őket.
Végül mégis befejezték és nekilódultunk a vízesés felé. Mit mondjak, el tudtam volna képzelni kellemesebb útviszonyokat is. (Akkor viszont egyszerűen csak otthon maradok…) Itt volt minden jó, ami a turista álma (vizes avar alatt alattomos ágak keresztben,csúszós sár, kidőlt fák tömkelege, legördülő sziklák stb.). Ennek ellenére mégis elértük a vízesést. (most víz is volt benne, nyáron néha nem) felkecmeregtünk a vízesés tetejére (nem volt egyszerű), itt azután olyan dagonya fogadott bennünket, amiről jobb lett volna soha nem tudni (végül is ezt a ruházatot, ha hazaérünk, úgyis el kell égetni. Egyszer csak Mária megállt oly hirtelen, azt hittem, valami baja történt. Egy apró szalamandrát fedezett fel, azt próbálta lefényképezni. Annyira igyekezett elővenni a gépét, de nem szerette volna elijeszteni az apróságot sem. Azért csak sikerült a végén.
Jókedvűen totyogtunk tovább az ingoványban, mikor egy kiáltás állított meg. Bence egy fa kéregbe egy óriási Szalamandrát talált (már igyekezett elvermelni magát télire) ezt is lefényképezték és mehettünk tovább.
Szerencsére a latyak megszűnt, viszont a terep egyre emelkedett. Tettünk még egy pár jelzés nélküli „rövidebb utat”, szerencsére később már szinte végig a zöld jelzés körül jöttünk. Ezeknek az „ügyes rövídítéseknek” köszönhetően rohamosan sötétedett.
A Markazi kaputól erőltetett menetben jöttünk, így mire teljesen besötétedett, szerencsére leértünk a templomhoz. Jó túra volt! Köszönöm, hogy részese lehettem!

Szőrös