Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Történetünk - 2004

2004Ez egy sokszínű mese, amelyre sokan, sokféleképpen emlékezünk.
Mi a semmiből indultunk, s a mesénket csak elkezdeni tudjuk, a vége nem ismert. Mások máshonnan jöttek, másképpen élték meg az elmúlt éveket, az Ő történetük más lesz. Mindegyik tanulságos lehet, mi így éltük át az elmúlt éveket.

Emlékező: Merva Eszter és László

Ez az év is több új kezdeményezést hozott, melyek több évre előre meghatározták arculatunkat.

Március 13-án megismételtük a tavalyi Olimpiai gyalogtúrát, amely az ötpróba mozgalom központi rendezvénye lett, a tavalyinál is nagyobb részvétellel, komoly társadalmi támogatottsággal és jelentős sajtó-megjelenéssel. A résztvevők az egész országból érkeztek: összesen 92 településről jött hozzánk e napon túrázó ember!
Április 3-án indult útjára a Rákóczi túramozgalom. A kékestetői nyitó-ünnepélyre a túra két végpontjáról, Gyöngyösről, illetve Parádsasvárról vezettünk túrát, s volt, aki már aznap teljesítette a 42,8 km hosszú távot. Az ünnepélyen méltó keretek között felavattuk a Rákóczi emlékoszlopot, amely az ország tetején, a csúcs-kő mellett hirdeti a szabadság eszményét.
A Tiszta Mátra túránkat ebben az évben 3 alkalommal sikerült megszervezni; májusban és októberben a Gyöngyösi-, júniusban pedig a Felső-Mátrában takarítottunk.
Pünkösdkor rendeztük az első éjszakai túránkat, a Mátrai Csillagok Éjszakai Teljesítménytúrát. Nagyon szép munka volt; azt hiszem, itt mutattuk meg először teljes mértékben, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk.
A szervezet-fejlesztés kétségkívül legértékesebb eredménye lett a a Jeruzsálem úti óvodával kötött együttműködési megállapodás: csoportos tagként egyesületünkhöz csatlakozott az Óvoda teljes személyzete (165? fő), s elkezdték szervezett formában a természetjárást a Mátra Manók!
Ekkor kezdődött az intenzívebb együttműködésünk az MTSZ ifjúsági szekciójával, a Természetjáró Fiatalok Szövetségével is. Novemberben mi rendeztük az éves közgyűlésüket is magában foglaló Ifjúsági Vezetők országos Találkozóját a várbükki erdészházban. A következő években jelentős mértékben építettek egyesületünkre: csaknem minden rendezvényükön, külföldi tréningjeiken képviseltek minket és a magyar természetjáró ifjúságot a gyerekeink.

Nyílt túráink száma is gyarapodott, a 12 túrán több mint 400 részvevő volt, közülük minden harmadik vendég.
A Mátra turistaútjainak felújítása még nagyobb lendülettel folytatódott, s az egynapos festések mellett nyáron szerveztünk egy háromnapos festő-tábort is, lehetővé téve mindenkinek, hogy kivegye a részét a munka dicsőségéből.
Simon Péter újra megszervezte az Avar-kupát.
Az év végén a legaktívabb tagoknak és az elnökségnek egy kétnapos jutalomkirándulást szerveztünk a Börzsönybe.
Folytatódott az OKT szervezett bejárása, a csapat magja az év végére csaknem a táv feléig elért.
Külföldi kirándulásaink célpontjai Csehország és a Magas Tátra voltak. Az első az Uniós csatlakozás napjaiban (és hangulatában), a második ragyogó őszi napsütésben a Tátra erdeit letaroló és felégető természeti csapás előtt két héttel zajlott, mintegy utolsó ajándékként a Nagy Hegytől. Szívfájdítóan szép emlék.
Nyári kerékpár- és vízi táborunk most a keleti végeken volt, Szabolcs, Szatmár és Bereg tájaival és emberivel ismerkedtünk, tovább feszegetve határainkat.
Karácsonyra egy nem várt ajándék: megjelent a mi írásainkat is tartalmazó 2005-ös Gyöngyösi Kalendárium, s így sok emberrel oszthattuk meg érzéseinket és élményeinket, melyeket a természettől és a természetet járó társainktól kaptunk.

2004 a kiteljesedés éve volt.

Események a 2004. évből

Hírek a 2004. évből

KTE élménybeszámolók amit mi írtunk, a 2004. évből

KTE élménybeszámolók amit rólunk írtak, a 2004. évből

Közhasznú jelentés

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2014. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
16
17
18
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
2014. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
2015. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu