Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Szilveszteri éjszakai túra a Mátrában

2009. december 31.
Lenyűgözően szép volt a telihold a Sár-hegy felett. (Decemberben ez volt a második telihold, és éppen a hónap, illetve az év utolsó napjára esett.) Ballagtam. Egyedül. Volt még egy magányos, külön utam a túra előtt, immár második éve. Kabátzsebemben egy mécsessel és egy doboz gyufával léptem át a temető kapuját…

Szilveszterre esőt jósoltak a meteorológusok, ezért csak néhány mindenre elszánt emberre számítottam. Ennek ellenére már Gyöngyösön igen sokan, harmincan összegyűltünk, és jó néhányan jelentkeztek még be mátrafüredi csatlakozással. Egész nap viszonylag szép idő volt a Mátraalján, talán ennek volt betudható ez a létszám. Már rögtön a város határában változtattunk az útvonalon egy látszólag hirtelen jött ötlettől vezérelve, a kerékpárút aszfaltjának civilizált kényelmét a nyúlmályi keresztnél sárcuppantós földútra váltottuk. Ez a földút számtalan elágazó, kereszteződés után elvezetett minket a Farkasmályi pincékhez. Régi tervem volt, hogy egyszer ezt a helyet is meglátogatjuk év végi túránk során, ami kedvezőbb terepviszonyok mellett vélhetően nagyobb ötlet (vagyis élmény) lett volna. Nem hittem volna, hogy ezen a helyen, Szilveszterkor nem botlunk bele kisebb-nagyobb csoportokba, de most nagyon kihaltnak tűnt a pincesor. Sajnos a sötét nem kedvezett e kitérőnek, nappal azért sokkal látványosabb e hely, a fény több részletét kitárja az épületeknek, melyek titka most az éj sötét leple alá bújva fogadott minket. Így hát nem is időztünk túl sokáig, a műúton jutottunk ki a 24-es út melletti kerékpárútra. Jöhettünk volna ezen az úton is a pincékhez, akkor nem lett volna az a nagyon saras szakasz rögtön az elején, de ez már az eső után köpönyeg kategória. Kis késéssel értünk Füredre, ahol még 11-en csatlakoztak hozzánk, köztük egy 7 éves kis fickó, aki nem rettent meg az éjszakától sem a gyaloglástól, és a szüleivel csatlakozott hozzánk. Olykor-olykor köd nehezítette utunkat Sástóig, hol jelentősebbre nőtt a csúszásunk, már kezdett körvonalazódni, hogy nem tudunk éjfélre mindannyian a szokott csúcsra érni. Idén a tó nem volt kellően befagyva, nem lehetett a jégre sem menni. Bevártuk a sor végét, majd továbbindultunk a Rákóczi-forráshoz, ahol nagy fákat találtunk kidőlve nagyon közel a forrás foglalatához, illetve egy kis kézzel írt versikét, mely a források védelmében született. A Máriácskánál szokásunk szerint egy újabb mécses kapott lángra rövid pihenőnk alatt. Ismét Mátrafüredre érve kezdett teljesen szétesni a csapat, ami addig úgy-ahogy nagyjából együtt volt. Itt néhányan elbúcsúztak tőlünk, és mivel meglepetést ígértem, azt át is akartam adni. Idén először kitűző is készült, a már szokásos emléklap mellé, ez a Füreden kiszállóknak is járt. Mivel a csapat eleje közben elindult, ez a kis „ceremónia” engem a sor végére sodort. Utolérve az utolsó embereket, egy gödöllői családot, már nem is akartam előre menni, hiszen a túra legnehezebb szakasza következett, és ez a társaság még nem ismerte ezt az útvonalat. Volt bár GPS-ük, de tudtam, hogy elöl olyan emberek vannak, akik ismerik a járást, vezetni tudják a többieket, ezért úgy döntöttem, hogy utolsó emberként velük megyek. Egyre nagyobb lett a köd, a Szent Anna-kápolnát egészen elnyelte, semmit nem láttunk belőle. Jó lett volna ott is újra megpihenni, de nagyon rosszul álltunk idővel. A köddel a fejlámpám nem bírt. Ha be volt kapcsolva szinte semmit sem láttam, lekapcsolva a telihold átszűrődő fénye és az előttem járók fényei adtak némi támpontot. Az előttem haladó család nagyon lassan haladt, az anyuka nagyon elfáradt, sokszor kellett megállnia pihenni. Tudtam, hogy nagyon le vagyunk maradva, de egy fáradt, legyengült embert nem szabad siettetni. Telefonon megüzentem előre, hogy mi lesz a meglepetés, és ha lehet, várjanak meg. Az éjfél valahol a Sár-hegy csúcsa felé tartva ért minket, sajnos a köd mellé a beígért szeles eső is megérkezett. Gondolni sem lehetett arra, hogy megálljunk és pezsgőt bontva köszöntsük a 2010-es esztendőt. A Sár-hegy csúcsán megvárt a túrázók egy része, akik indulóban voltak vissza Mátrafüredre. Köztük volt a 7 éves kisfiú, Halász Dominik is, aki előtt le a kalappal... Mátrafüreden rákérdeztem, hogy nem fáradt-e, biztos nekivág-e a Sár-hegynek. Azt mondta, hogy megy tovább. Nem nyavalygott útközben sem, nem csak nekem nem, de gondolom a szüleinek sem. A Sár-hegyen ő volt az első, akinek odaadtam a kitűzőt és az emléklapot, úgy hiszem, leginkább ő érdemelte meg az elismerést. Szerencsére volt, akire nyugodt szívvel bízhattam ezt a kis társaságot, Bardóczy István vezette vissza őket Füredre, miután a többiek is megkapták a meglepetést, és elbúcsúztunk az esőben. A többiekkel továbbindultunk. Hatalmas volt a köd. Olyannyira, hogy a Sár-hegy csúcsán lévő adótornyoknál egy pillanatra az utat sem találtam. Teljesen bementünk a tornyokhoz, tudtam, hogy nem jó, és hogy a beton csúcskőnél folytatódik lefelé az ösvény… Ismét bebizonyosodott, hogy a köd ismert terepen is meg tudja tréfálni az embert… Gyorsan korrigáltuk az utat, és indultunk az eleje után, akik időközben megüzenték, hogy a szeles Cseplye-tetőről lejjebb ereszkednek, és ott próbálnak bevárni. Egyre zordabb időt hozott az újesztendő, arcomba ütött minden egyes jeges-havas esőcsepp, mintha nem is függőlegesen, hanem vízszintesen esett volna. Lefelé szinte végig hömpölygő vízfolyás foglalta el utunkat, nagyon megnehezítve a lejutást. Az időjárást elnézve sejtettem, hogy sokan nem fognak megvárni, és ez be is igazolódott. Utólag megtudtam, hogy volt, aki 30-50 percet is várt, mielőtt hazament. Teljesen érthető. Kisebb kudarcként értékeltem, hogy így sikerült a túra vége, hogy nem tudtunk együtt maradni, hogy ennyire szétforgácsolódott a csapat, hogy most nem tudtuk az óévet közösen elbúcsúztatni, az. újévet méltóképp köszönteni, és hogy nem sikerült mindenkinek odaadnom a meglepetést. Talán a következő szilveszteri túrát - okulva a történtekből - sikerül jobban, átgondoltabban megszervezni.

Így esett, hogy felemás érzésekkel, hátizsákomban egy felbontatlan kis pezsgősüveggel tértem haza 2010-nek január elsején.

Szőke György
Kékes Turista Egyesület

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu