Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Szösszenetek egy túlélőről, avagy Az eső a barátunk!

2009. november 08.
V. Hamahama Túlélőtúra – Aggtelek
2009.11.06-08.

Mikor ez a jelmondat született, nem gondoltuk, hogy így bejön. Mármint, hogy lesz majd egy olyan túlélő, ahol a barátunk ott lesz estétől reggelig, vagy még tovább, és velünk túrázik. Vagy minket „túráztat”?

Azt szokták mondani, hogy az idő megszépíti az emlékeket! Egy hónap kellő idő ahhoz, hogy a „sohatöbbé”-ket átkonvertálja a „csakmégegyszer”-re.

Recept a túlélésre:
- Végy egy csapatot. Minimum 3 fő, mindenre elszánt, lehetőleg nem „beszari” embereket. Jó, ha van köztük olyan, aki ismeri a térképet, és a tájolót is tudja használni.
- Végy egy mottót. Ez csak fűszeresebbé teszi a lényeget. Nem szükséges, de a jó hangulat miatt elengedhetetlen.
- Végy néhány csapatpólót és zászlót. Szintén nem szükséges, de talán ez varázsolja eggyé a csapatot. És még plusz pont is jár érte.
- Végy egy csipet hangulatjavítót. Hogy mi legyen? Rád bízom. Mi az ágyas pálinkára esküszünk, de te döntesz!

Nos, ha ez mind együtt van, akkor indulhat a móka! Vagy épp az aggteleki túlélőtúra!

Elég jó hangulatban érkeztünk meg pénteken délután az aggteleki bázisra. Végig az úton lagzis zene bömbölt az autóban, amit néha mi túlbömböltünk. Tornatermi szállásunk elfoglalása után találkoztunk haverokkal, ismerősökkel. A „Ti is itt? Megint?” mondatok elsütése után elkezdtünk készülődni, ráhangolódni a túrára, ami azt jelentette, hogy megkaptuk a bónusz-pontok leírását. Szerintem a dupla csavart nem űbereli semmi.

Térkép, útvonal belövése után indulás a hangversenyterembe. Bizony-bizony! A skacok elintézték, hogy a Baradla-barlang hangversenytermében legyen az eligazítás. Ha másért nem is, de ezért szerintem abszolút megérte. Köszi az élményt!

És ezután következett a pikantéria! Megkaptuk a menetlevelet, be lett regisztrálva az indulási időnk (22:47), és elkezdett esni. És csak esett, és esett, és esett. Az ember egy darabig tűri az ilyet. Majd pár óra elteltével egy kicsit már nehezebben. De amikor már hajnalodott, és még mindig esett, na akkor kezdtem nyűgös lenni. Soha nem túráztam még kb. 8 órás folyamatos esőben. A kabátom elázott, és az alján összegyűlt víz csorgott végig a lábamon. Fantasztikus érzés, viszont ezt csak erős idegzetűeknek ajánlom!

A pontos útvonalat már nem tudom, de megérkeztünk az első őrzött ponthoz, ahol ping-pongozni kellett. Láss csodát! Asztal nélkül. Volt egy időkorlát, és nem pattanhatott a labda a földön. Dórival kisebb sikerrel megoldottuk a feladatot, miközben Robi addig megmutogatta az egészségügyi dobozát, valamint lufit fújt. Ez volt az egyik „Hogyan szívassuk meg a csapatot!” feladat. Ugyanis ezt a lufit el kellett vinni a következő őrzött ponthoz. Útközben igyekeztünk minden elérhető bónusz pontot összegyűjteni, de ezt a műveletet az is nehezítette, hogy az eső mellé köd is társult.

Néha ugyan nem tudtuk, hogy melyik sárgán, vagy kéken megyünk, de az irány jó volt (Robi szerint!). Ja, és persze követtük az előttünk járók lábnyomait. Szóval, miközben a pontokat keresgéltük, és áztunk, szembe jött velünk egy kisebb emelkedő. Egy olyan emelkedő, amit nappal, száraz időben fél lábon ugrándozva is simán „megmászunk”. Hát most ez nem így volt. Elindultam fölfelé, de az eső folyt a szemembe, így kénytelen voltam megállni, megtörölközni. És abban a pillanatban elkezdtem visszacsúszni. Két lépés előre, egy vissza alapon haladtam. Hiába volt kezemben a túrabot, nem sokat ért, de nagy nehezen felértünk. Hogy hová azt nem tudom. Jobbra néztem: köd, balra néztem: köd, előre néztem: köd. A látótávolság kb. 1 m-re csökkent. „Na Robi, merre?” kérdeztem. A kéken-hangzott a válasz. Aztán a sárgán. Lassan elérkeztünk a karámhoz. Ezt onnan lehetett csak tudni, hogy az előttünk lévő csapat fejlámpái egy rakásban világítottak. Szóval, ez jelezte, hogy ott van valami számunkra érdekes. Hát, azt hiszem, azt egy darabig nem felejtem el, ahogy Robi közölte, hogy ő megáll az úton, azért hogy tudjuk hova kell visszamenni, és minket küldött a „vakvilágba” a ménes felé. Szóval Dóri és Én elindultunk. Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, mintha az oroszlán ketrecébe mentünk volna be. A sötétben és a ködben csak a lovak prüszkölését lehetett hallani. A karámhoz érve azt láttuk, hogy a gyenge fejlámpánk fénye visszatükröződött a lovak szeméből. Biztos elegük lehetett már a sok turistából, akik mind le akarták írni, hogy mi tilos a karámnál. De azért ez a bónusz-pont is meglett, és jöhetett a következő. Egy szénás házikót kellett keresni. Nálam, itt beköszöntött a délibáb szindróma, ugyanis ahogy haladtunk én egyfolytában háztetőket láttam. Már majdnem bebizonyítottam a többieknek, hogy az valóban az, de csak a szemben lévő domb teteje látszott ki a ködfelhőből, olyan háztető formában. Az időjárási viszonyok következtében Robi dobott egy „seggest” az úton lévő sártengerbe. Ez azért volt érdekes, mert én még ennyire káromkodni nem hallottam. Aztán csak meglett a szénás házikó is, és Robi is kimosakodott a sárból.

Ezután nemsokára elérkeztünk a második őrzött ponthoz. Itt várnunk kellett egy kicsit, ami egyenlő volt a szétfagyással. A feladat golyózás volt. Egy kis műanyag játékban lévő golyót el kell juttatni a labirintus közepébe. Sikerült! Itt adtuk le a lufit, amit az egyik pontőr nagy vehemenciával ki is lyukasztott. Magunk mögött hagyva a golyózás örömeit „futottunk” tovább.

Azt gondolom, hogy a legszomorúbb látványa a túrának a Derenki romközség volt. A házak romjai között bóklászva olvastuk a táblákról, hogy kit mikor telepítettek ki. Medvevadász-rezervátumot terveztek ide. Szomorú!

Kis kalandozásunk után elérkeztünk a harmadik őrzött ponthoz, ami Szád-váránál volt. Vonatozni kellett. Vagyis egy sátorban kellett síneket építeni. Teljes sikerrel távoztunk a várból.

A várat magunk mögött hagyva gyorsan beértünk Szögligetre, ahol Pista bácsi tájházánál volt a negyedik őrzött pont. Várnunk kellett egy kicsit, viszont kaptunk teát, ami nagyon jól esett. Közben pedig Pista bácsi vendégszeretetét élvezhettük (volt aki a pálinkájából is kapott). Köszönjük! A feladat elsősegélynyújtás volt. Két baleseti helyzetet kellett eljátszani, és annak a megoldását kellett elmondani. A pontok megszerzése után, hörpintettünk még egyet a jó meleg teából, majd indultunk is. Ja, és majd elfelejtettem, de a túra másik nagy „szívatása” itt köszöntött ránk. Egy tojást tettek az általunk vitt befőttes üvegbe, amit lezártak gyógyszertári ragasszal (hogy honnan szereztek ilyet?). Mondanom sem kell, ezt is a következő őrzött pontig kellett vinni, és persze nem törhetett össze.

A továbbiakban volt egy „kis” aszfaltos rész. Mi is találkoztunk Amálkával (vagy Análkával). Elérkeztünk az ötödik őrzött ponthoz. Itt Attila és Neje várt ránk. Szöget kellett mérni. Robit küldtük, ha már úgyis edzésben van. Csapatfotó elölről - hátulról. Tojás leadása. Biztatás, hogy nincs már messze. Aztán gyerünk! Mentünk!

Misziig meg sem álltunk, csak a bónusz pontokat szedtük össze útközben. A Rába-gurunál a szokásos irodalmi feladat volt. Vagyis húzni kellett egy cetlit, és a rajta lévő egy szleng mondatból ki kellett találni az irodalmi mű címét, és a szerzőjét. Persze elsőre Dosztojevszkij jött, mint nagy orosz, de a cím nem ugrott be (egyikünk sem olvasta). Húztunk egy másikat, és Aladin „kihúzott” bennünket… a szégyenből. Miután itt is megkaptuk a nekünk járó bíztatást, összeszedtük maradék kitartásunkat, és indultunk.

Mentünk, mentünk, mendegéltünk. Néhol bokáig érő sárban, de az vigasztalt, hogy mindjárt beérünk. Persze a mindjárt odébb volt. És a kitartásunk is egyre fogyott. No meg az idő is. Persze azért kaptunk több-kevesebb holtidőt, de ez csak a szintidőn segített. Azon nem, hogy kezdett besötétedni, és a fejlámpámból az elem kifogyott. Még jó, hogy betettem a másikat a hátizsákba. Kellett. Nagyon kellett. Besötétedett, és mi még mindig a sarat dagasztottuk. Pedig úgy gondoltam, hogy még világoson beértünk. Nem így lett. Sőt! És azt hiszem, ilyen helyzetben van leginkább letesztelve az ember teherbírása, kitartása. Már csak mentük, egyenesen az úton. Nem érdekelt sár, szemerkélő eső, csak mentük. Szemünk előtt a jó meleg tea lebegett (ami most nem volt a célban, de ezt akkor még nem tudtuk). Addig-addig küzdöttünk, hogy a sárga sávon majdnem elmentünk a fenébe. Robi szólt utánunk, hogy szerinte valami nem oké. Próbálta megmagyarázni, de mi egyszerre, erélyesen közöltük, hogy ne dumáljon, hanem az irányt mondja. Persze meglett az a fránya kék kereszt, és hosszas bolyongás után az aszfalt is. Végre, szilárd talaj! Testvérem finoman, és nőiesen földhöz vágta a menetlevelet. Épp csak meg nem taposta! Talán még káromkodott is! Én azon töprengtem, hogy vajon normális vagyok? És még fizettem is ezért? Robi, miután összeszedte magát, igyekezett a megbomlani látszó elménket helyreirányítani.

Azért ez az aszfalt is hosszú volt, de csak megjelent az Aggtelek feliratú tábla, és lassan körvonalazódott az általános iskola kontúrja, beértünk. Leadtunk mindenféle szemetet, transzfert, és kész. Vége!

Lefejtettük magunkról a túrabakancsot vagy inkább sárbakancsot, és betettük az autóba. Utána ki a hideg vizes zuhanyt választotta, ki a pálinkát, ki a forró gulyást (kicsit csípős volt, de baromi jól esett, és még anyag is volt benne bőven!). Szolid „élmények megvitatása” után gyors takarodó, és vége is lett a szombatnak.

Vasárnap a szokásos jelképes reggeli elfogyasztása után eredményhirdetés következett. Hoztuk a tőlünk elvárt papírformát, és 10. helyezést értünk el. Ezek után esett le az, hogy jó, hogy a bakancsot betettük az autóba, mert volt, akinek bizony elvitték a felét. Vagyis nem jól párosították össze. Nem csodálkozom rajta!

Másnap elmeséltem pár embernek, hogy merre jártam, hol töltöttem a hétvégét. Néhányan megkérdőjelezték józan eszemet, de vajon a hiba tényleg az én készülékemben van? Erről azt hiszem, órákat lehetne vitázni. Érvek, ellenérvek mindkét oldalon vannak. Csak azt tudom tanácsolni, hogy el kell menni és ki kell próbálni egy ilyen túrát. Vagy bejön, vagy nem, de az biztos!

Gedei Katalin
Ikrek Kati - Dream Team
Kékes Turista Egyesület

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
28
29
30
 
2017. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
28
29
31
 
 
 
 
 
2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu