Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Tájfutás Velencében

2009. november 15.
TÁJFUTÁS VELENCÉBEN
EGY RENDHAGYÓ ÚTIBESZÁMOLÓ


Miért utazik az ember 1500 km-t, hogy kétszer 40-50 perc alatt teljesen kifussa magát, ráadásul a „futottak még” kategóriában? Miért utazik, amikor többen azt mondják neki, hogy ez egy mocskos város, fárasztó a hosszú éjszakai buszozás, ráadásul hazaérve egyből dolgozni kell? Miért utazik, amikor nem tart vele a kedvese és szinte senki, akit hívott, amikor elég vékony a pénztárcája és a bankszámlája is, ráadásul nem elég, hogy hét közben nincs otthon, így még hétvégén sem lesz?

Azért, mert az úticél Velence… a lagúnák és gondolák, sikátorok és labirintusok városa… mert a GYTK-s fiúk szervezik az utat, az ember dolga csak az, hogy jól érezze magát… mert nem hisz a kétkedőknek, előítélkezőknek… mert imád tájékozódni, még ha futni nem is tud annyira, és ez az adriai gyöngyszem egy igazi tájékozódási csemege… amiről annyi jót hallott, hogy nem lehet nem kipróbálni, nem lehet nem átélni. Aki tájfutó, annak ide egyszer el kell jönnie – és nem is elég egyszer.

Az első benyomásom érkezés után az volt, hogy ez egy hihetetlen város Európa közepén: nincsenek autók, mégis lüktet az élet a szívében… hogy hiába van több száz híd és ki tudja, talán több ezer sikátor, mégis mindegyik valami újat, valami mágikus izgalmat kínál. A lelkesedés, ami Pötiből áradt, elfogott engem is, talán ezért is volt olyan jó érzés, hogy vezethettem a csapatot… és jó volt az is, hogy bíztak bennem, jöttek utánam, érezték, hogy oda megyünk, ahová akarunk. Én is éreztem, egyre jobban ráéreztem a térkép és a valóság összhangjára; tudtam, hogy ezt kell elérni, ezt kell tartani és akkor nem lesz baj a versenyen sem. Ugyan a tájolómat otthon felejtettem, de gyorsan kiderült: ez itt csak zavarna, semmi szükség rá. Klasszikus ujjtechnika a térképen és figyelés egyfolytában – itt így kell tájékozódni.

Az első két nap bejártuk a várost keresztül-kasul, de még így is rengeteg felfedezni való maradt máskorra is. Sajgott a lábam a kőrakásos utak kitartó koptatásától, de izgatottan vártam a parkverseny kezdetét – ami nem is parkverseny, hiszen itt nincsenek parkok, inkább egy kis előzetes, a másnapi igazi megmérettetés előjátéka. Az „MK” kategóriába neveztem, ez nem a profiknak való és nem is akartam 4 km-nél többet futni ma, elég volt ez a 3,5 km-es pálya. Futós volt a 14 pont felkeresése, még kisebb parkokon is át kellett vágni. Egyedül a 12-esre menet kellett gondolkodni, persze nem sikerült normálisan: amikor észrevettem, hogy hibáztam, még akkor sem a jobb megoldást választottam. Ez egy percembe került, máshol viszont nem volt gond, így kihozhattam azt az eredményt, amire a futó”gyorsaságomból” telik: 43:15, ezzel a 42 indulóból 34. lettem. Örültem is neki, hiszen annyira nem lettem utolsó, hogy még nyolc embert meg is előztem. Az utolsó pontra is benne maradt vagy fél perc, túlságosan tartalékoltam az erőmet a főutcán a befutóra, ami nem volt hosszú. Ezzel a másfél perccel előreléphettem volna még 3 helyet, de jó ez így.

Vasárnap reggel ismét át a városon, irány a sportcsarnok, ahol majd’ 4000 ember várta, hogy élvezze a lagúnák vizének csillogását, a szűk sikátorok keszekuszaságát, a labirintusjáték adrenalinját. M21C, éppenséggel ez sem a legerősebb kategória, de elsőre dőreség lett volna egy 8-9 km-es pályát választani, elég ez a 4,7 km-es. Meglepetésre vízibusszal vittek ki a város déli csücskében lévő rajthoz, és olasz mentalitás ide vagy oda, nagyon jól megszervezték a szállítást. A vaporettón (így hívják a vízibuszt) való utazás külön élmény, főleg amikor 60 ember ül és még vagy 40 áll a fedélzetén. A sofőr energikus gázadásokkal, precízen kormányozta a szerkezetet, amely néha lélekvesztőként dülöngélt az Adriai-tenger amúgy békés hullámain. Fokozatos bemelegítés a hűvös tengerparti szellőben, kölcsönös GYTK-s csatakiáltás, aztán… hadd szóljon!

Szólt is a számon a káromkodás egymás után, amikor az egyesre menet rájöttem, hogy elkövettem az amatőr hibát: nem az eszem, hanem a lendület vezérelt és jókora kerülőutat választottam. Egy perc – ennyi maradhatott itt benne és tudtam, figyelnem kell végig, mert ha így elrohanom, nem lesz jó vége. Figyeltem is, nem volt több ilyen gond. Inkább lassan, de biztosan – ez volt az elvem. Az ötös pont olyan szűk sikátorban volt, hogy csak egy ember fért el benne, itt előzékenyen elengedtem pár gyorsabb versenyzőt. A Rialto-hídnál eléggé bedzsuváztam, ami itt nem annyira a bozótharcot, sokkal inkább a tömegbe ragadást jelentette. Várható volt, de nem lehetett másfelé menni, pedig ahol csak tudtam, kerültem a forgalmas utakat, amiket a térkép jelzett. Megfogadtam Pöti tanácsát és végigfutottam a Szent Márk tér szélén, a nagy placcon hiába volt igen sok ember, szerencsére viszonylag szellősen lehetett haladni. A nyolcas után lehagyott két hölgyversenyző, a kilencesnél viszont örültem, mert hamarabb értem oda, mint ők. Pedig a részidők alapján ez volt a második legrosszabb átmenetem, szóval itt is elhagytam talán fél percet – persze fáradtam is már rendesen. A 11-esnél láttam, hogy a befutót egy hosszú tengerparti futással kell megközelíteni, ezért belassítottam, hogy maradjon némi szuflám, el is értem legrosszabb átmenetemet – újabb fél perc. Az utolsó hídra energikusan szaladtam fel, a tetején pedig meghallottam a gyöngyösiek szurkolását. Ennek és a lejtőnek köszönhetően sprintelni kezdtem és lélekszakadva fogtam az utolsó pontot, majd hajtottam tovább a célig. Közben Ábel utolért, próbáltam tartani vele a tempót és nem lemaradni, de vagy 30 méterrel a vége előtt elfogyott a kraft, elcsigázva értem be a célba. Sokáig kapkodtam a levegőt, rég futottam már ki ennyire magam, ez mindenesetre jó érzés, hogy tudok ilyet is. Nagyon jólesett a szurkolás a befutón, ennek köszönhetően le tudtam hajrázni a cseh versenyzőt a végén. Az eredményekből a helyszínen csak annyit tudtam meg, hogy az első 74 beérkezőből 32. vagyok az 53:45-ös időmmel. Mondanom sem kell: akármilyen gyenge kategóriában is indultam, arra álmomban sem számítottam, hogy ennyi embert meg fogok előzni. Hát még amikor a neten megnéztem a végső eredménylistát: 126-ból a 44. lettem, ennek iszonyúan örülök. Ha jövőre eggyel nehezebb kategóriában tudnék ilyet elérni, az lenne az igazi! Persze edzeni kell ehhez majd sokat, de a motiváció megvan, az biztos!

Kis csapatunk nagyon boldog volt a nap végén, hiszen Konrád Kriszta révén egy aranyérmet is sikerült Gyöngyösre hozni, de mindenki kitett magáért és szép eredményeket ért el!

Köszönöm a Tóth testvéreknek, Ádámnak és Máténak, hogy megszervezték ezt az utazást, hogy elvállalták az ügyes-bajos dolgok intézését és így részese lehettem ennek a fantasztikus tájfutó ünnepnek… és a körítés, a hangulat, a társaság is nagyon jó volt.

Jövőre ugyanekkor irány Velence, hisz tudjátok: utakra éhezem, menni, menni kell…

M21C / 4,7 km / 44. Simon Péter / 53:45 / 126 induló

Simon Péter

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu