Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

A Dream Team megvalósítja álmait

2008. április 11.
III. HAMAHAMA TÚLÉLŐTÚRA
ZEMPLÉN - 2008.04.11-13


Előkészületek, utazás, bázis bevétele

Mintegy egy hónapja Simon Peti keresett meg, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy Zemplénben rendezendő túlélőtúra alkalmából, ugyanis korábbi társai közül voltak, akiknek nem volt jó az időpont. Az otthoni sikeres engedélyeztetési procedúra lezártával bátran mondtam igent az előttem még teljesen új feladatra, ugyanis sosem voltam még túlélőtúrán. A nevezést Dream Team néven ejtettük meg, ami ekkor még számomra nem jelentett többet, mint egy kitalált, és egyszer már helytállt (TTTTT – 4. hely) csapatnév. A csapatba négyen neveztünk, de végül csak hárman utaztunk le Sátoraljaújhelyre, a bázisra, Györgyi, Peti és jómagam.


Péntek délután Petivel a városban találkoztunk, majd elindultunk Egerbe, hogy Györgyit is felkapjuk, és immár hárman vegyük célba Sátoraljaújhelyet. Megérkezvén az iskolához, a tornaterem már igen zsúfolt volt, de az udvarra kivezető kijárat előtt (ami zárva volt) találtunk magunknak egy nyugodt helyet, ahova matracainkat és hálózsákjainkat lecuccolhattuk. A regisztrálás előtt kimentünk a városba, hogy valami vacsora után nézzünk. Egy étterembe/sörözőbe ültünk be, ahol hamar ki is választottuk, hogy mit fogunk fogyasztani. A három adag levesből egyet nem sikerült a pincérnek eltalálnia, hogy mit is kértünk, a főétel esetén pedig a megrendelt milánói borda helyett sajttal, sonkával és gombával töltött húst kaptunk sültkrumplival. Majdnem nyert, de szerencsére jó volt a kaja, és nem akartunk újra rendelni, annyi időnk azért nem volt. Desszert helyett még jöhetett egy kávé, ami kicsit felébresztett minket.

Visszatérve a bázisra regisztráltuk ottlétünket, majd vártuk, hogy lassan meginduljanak a történések. Közben Gethéék is megérkeztek hárman helyszínlelni, még szorítottunk nekik helyet az odúban.

Közös eligazítás, menetterv kialakítása, rajt

Átöltöztünk menetfelszerelésbe (csapatpólóban feszítettünk, hisz plusz pontok jártak érte), majd bementünk az ebédlőbe, ahol a közös eligazítás zajlott (eredetileg az udvaron lett volna, de elmosta az eső). Megtudtuk, hogy mik a kötelezően érintendő pontok, melyeket lehet csak nappal érinteni, és hogy összesen 53 pont lesz begyűjthető. A pontokat tartalmazó lapok átvétele után térképet ragadtunk, és kettőn is bejelöltük azokat, majd lassan összeállt a menetterv, ami alapján mind az öt kötelező, és az optimális útvonal közelében begyűjthető fakultatív pontokat tartalmazta. A rajtintervallum fél 11 és 12 között volt, de az eső nem akart megszűnni. Konstatáltuk a met.hu segítségével, hogy sehol máshol nem esik Magyarországon, csak ezen a környéken, ahol vagyunk. Végülis úgy nézett ki, hogy elállt az eső, így háromnegyed 12 körül elindultunk, magunk mögött hagyva a biztonságot nyújtó bázist.

Sátoraljaújhely, Bázis – Fogarasi-rét, Kereszt

A bázisról elindulva a Kálváriát vettük célba, hogy első fakultatív pontjainkat begyűjtsük. Alig indultunk el, egy rendőrautó állt meg mellettünk, érdeklődve arról, hogy mi és sok más mellényes fazon mit keres a városban. Pár percig elbeszélgettünk, és végül az alábbi rendőri jótanáccsal indultunk további utunkra: „Használják a kék jelzést, az majdnem mindenhova elvisz!”. Amint elmentek a rendőrök, bődületes röhögésbe kezdtünk. Folytatva utunkat, elkezdtünk felfelé mászni, és a diszkózóna után végre a természetbe értünk. Egyből jó kis mászás a Kálváriára, ami nagyon tetszett (ilyen szép kálváriát még nem láttam). Válaszokat gyűjtögettünk, ha jól emlékszem, egyből hármat is megcsíptünk.

A Kálvária után lefelé igen meredek út vezetett, ami nagyon csúszós volt, egyből gyökkettőre csökkent a tempónk, és csak reménykedni tudtunk, hogy taknyolás nélkül megússzuk a csúszdát. Innen a Gejzírkúpot vettük célba, és mire odaértünk, rákezdett az eső. Azonnal az esőkabát után nyúltunk, de a nadrágunk már menthetetlen volt, finoman szólva pillanatok alatt átáztam.

Következett volna a Szent-Antal-kút, de hosszas keresés után sem találtuk meg, és vagy 15-en jöttek mások is, akik szintén bukták a keresést. Nem akartunk több időt fecsérelni, ezért továbbálltunk, hogy az esőben a Bányi-nyereg érintése után Kácsárdon keresztül a Fogarasi-réten álló Kereszthez jussunk. Itt feladat jött, ahol csapattársaim kiváló növénytani ismereteinek köszönhetően maximális pontot gyűjtöttünk be. Az első őrzött pontot kipipálhattuk!

Fogarasi-rét, Kereszt – Gyökér-kút

A rét után Károlyfalvára vetett utunk, ahol szintén gyűjtögettünk, majd ettünk egy kis hazait, és egy rövid pihenő után elindultunk tovább Pusztadélő felé. Bizony ez a szakaszon volt az egész túránk legkatasztrofálisabb terepviszonya: gyakorlatilag sok helyen majdhogynem térdig érő sár. Haladni szinte lehetetlen volt, a cipőink többször csak nagy imádkozás árán maradtak lábunkon.

Pusztadélő válasza után lezúgtunk a Gyökér-kúthoz, ahol újabb őrzött pont, és egy gémes-kút várt minket. Itt pénzérméket válogattunk, és egész jó idővel végeztünk. Pontszámot itt nem mondtak, de reméltük, hogy a maximális közelében leszünk itt, a második feladatos állomáson is.

Gyökér-kút – Makkoshotyka

Innen továbbindulva egy újabb kutat vettünk célba, és elég keményen meg is küzdöttünk érte a terepviszonyokkal. A Nyúl-kút elfogyasztása után visszamásztunk Pusztadélőre, ahol már pirkadt, és lassan el is oltottuk lámpáinkat. Innentől egy „baj” volt a mászásokkal, hogy már jó előre látszottak mindig azok az emelkedők, amiket a továbbiakban meg kellett másznunk. Sötétben nem stresszeltek a mászások, mert sosem láttuk, hogy mi fog következni.

A Rókás-kút után a Cirkálótanyánál jól eljátszottam egy blökivel, igaz kicsit félénk volt, nem mert nagyon közel jönni, inkább két lépés távolságról szemeztünk csak. A Kovács-patak utáni tisztáson fergeteges sár fogadott ismét minket, amit nehezen viseltünk, de mire nagyon meguntuk volna, meg is érkeztünk Makkoshotykára, ahol jött a Sírbolt, a Kastély, majd a Templom és a harmadik őrzött pont. Itt irodalomból nem álltunk túl jól, de azért gyűjtögettünk pár pontocskát. Vigasztalásul megtudtuk, hogy másoknak sem vágott úgy az irodalmi vénájuk, így nem kerülhettünk nagy hátrányba másokkal szemben.

Makkoshotyka – Eszkála, Erdészház

Az őrzött pontot elhagyva a buszmegállóban megreggeliztünk, majd a Kúria válaszát is beszedtük. Míg társaim bementek egy boltba vásárolni, egy helyi tag megkérdezte, hogy mi járatban vagyunk errefelé. Mikor elmondtam, csak ennyit kérdezett: „Maguknak ezért fizetnek?”. A Kereszthez nem tettünk kitérőt, messze lett volna, és 10 pontért nem akartunk egy órát eljátszani, hiszen hosszú út állt még előttünk.

Közel 24 km-nél jártunk, mikor célba vettük a legtávolabbi őrzött pontot, az Eszkálát. Szép kis mászásokban volt részünk, miközben megfogtuk a Cifra-kút, valamint a Zsidó-rét válaszát. A kettő között viszont még megpróbálkoztunk a Fekete-kút levadászásával, amire mintegy 45 percünk telt el eredménytelenül. Utólag kiderült, hogy bizony a térkép alapján hiába kerestük, mert rossz helyre van jelezve a kút, és tovább kellett volna még mennünk egy-két száz métert. Miután itt jelentős időt buktunk, így eldöntetett, hogy a fakultatív pontokat innentől csak akkor gyűjtjük, ha közvetlen útba esnek, hiszen még vissza kell érnünk a Bázisra is időben.

Az Eszkála felé menet már igen jó időben volt részünk, szépen melegedett, a nadrágok szépen megszáradtak rajtunk. Nagyon szép környéken jártunk, gyorsan teltek a méterek. Az „őrzött” erdészháznál legóztunk egyet, majd megoldottuk az eddig kapott transzferfeladatokat (vasútállomások felismerése, dalírás, találós kérdések).

Megtudtuk, hogy ötödik csapatként értünk úgy ide, hogy minden pontot beszedtünk eddig, és már csak a Fekete-hegy van hátra. Egész jó kedvünk lett, jól álltunk!

Eszkála, Erdészház – Fekete-hegy, Kilátó

Elindulva nemsokára többen jöttek szembe, akik ellenkező irányból tervezték a pályát teljesíteni. Hát bizony, bele kellett húzniuk, hiszen még csak a második őrzött pontjuk felé tartottak. Lefelé megbeszéltük, hogy bizony jó irányt választottunk, ugyanis itt jönni felfelé Nagyhuta felől nagyon kemény menet lett volna. Gyönyörű szakaszon mentünk Nagyhutára, és útközben nehéz, de a csapatra nézve jó döntést hozott Peti. Eldöntötte, hogy a Fekete-hegyet ő nem fogja megmászni, így éltünk a csapatonként egy ember kiszállhat lehetőséggel, és feljegyeztük, hogy Nagyhután elváltak útjaink. Peti a mi útvonalunkon ment a Bázis felé, csak kihagyta a nagyhutai kitérőt a címer miatt, valamint a Fekete-hegy megmászását.

Mi Györgyivel vizet töltöttünk, majd elrobogtunk Nagyhuta túlsó végére a címer miatt, és közben láttuk, hogy a falut az éjszakai vihar miatti károkból takarítják a lakosok.

Nagyhuta után Margit-kútnál még utolértük Petit, majd Vágáshután is együtt kerestünk igazolásokat, de itt végleg elváltunk. Úgy gondoltam, hogy innen egy lazább szakasz jön a Fekete-hegy előtti mászás előtt, de bizony már a piros sáv elérése előtt is meg lettünk izzasztva. A kereszteződésben leültünk egy kicsit összeszedni a maradék energiánkat, és pár perc pihenő után nekiláttunk a mászásnak. Kemény menet volt, több hullámvasutazással, folyamatos emelkedéssel. Többen jöttek szembe, de nem sokaknak volt ezzel meg minden pontjuk. Mindenki bíztatott, hogy már nem sok a vége, de nehezen akart eljönni. A lábaink már lassan magunkra hagytak, kezdett fogyni az erőnk. Nem tudtuk, hogy hány kilométernél járunk, de tudtuk, erősen 50 km felett leszünk a végére.

Fekete-rét bezsebelése után már csak egy rövid, de velős kaptató jött, és jöhetett az ötödik őrzés megoldása, egy-két jól irányzott darts-nyíllal a kilátóból ledobva a céltáblára. Györgyi elemében volt, betalált oda, ahova kellett.

Az itt kapott transzferfeladat egy Sudoku lett volna, de erre nem vállalkoztunk, bekockáztattuk, hogy ez nulla pontos lesz, így üresen eltettem a papírt, és összeszedtük magunkat a továbbindulásra.

Fekete-hegy, Kilátó – Sátoraljaújhely, Bázis

Miután túltettük magunkat a csúcstámadás okozta sokkon, valamint megbirkóztunk Györgyi által a dartsozás kemény feladatával, célba vettük a Bázist. Nem volt könnyű feladat a maradék mintegy 13,9 km legyűrése. Először is a lefelé szakaszok még rosszabbul mentek, mint ahogy a felfelé mászások, ugyanis sokkal jobban fájt így a talpam. Nem kellett sok, mikor rájöttem, hogy a kocogás mozdulatai alatt nem érzek annyi fájdalmat, vagyis inkább máshol érzem, mint eddig. Nem volt más választás, igen lassú kocogásra váltottam a tempómat, amit Györgyi hol kocogva, hol gyalogolva szintén tartani tudott.

Visszaérkezve az elágazásba, ahol megpihentünk, mielőtt a csúcstámadásra elindultunk volna, vettünk egy nagy balost, hogy innentől a kéken lezúgjunk a kék négyzet jelzésig. Fokozatosan hagytuk magunk mögött a Zemplén magaslati levegőjét, utunk egyenletesen ereszkedett lefelé. Éreztük, hogy meg fogjuk csinálni, ugyanakkor éreztük az is, hogy nem lesz azért sétagalopp ez a záró szakasz sem. Egyre jobban fáradtunk, jöttek a görcsök, tűntek el arcunkról a vidámság büszke vonásai, és egyre több jele mutatkozott a meggyötörtségünknek. Már vagy 36 órája talpon voltunk, péntek meló, utazás, majd péntek estétől túlélésre játszottunk.

Itt már nem sok mindenre emlékszem, arra viszont igen, hogy beértünk két srácot, akik gps-szel keresték az utat, végül jöttek utánunk. A kék négyzet jelzést már nagyon vártuk, aztán majdnem elmentünk mellette. A kereszteződésben nem látszott a jel, de szerencsére véletlenül visszafordultam, és megláttam így visszafelé tekintve egy fán az eldugott jelzést. Gyors hátraarc, és indultunk tovább. Már hallatszottak az autók zúgásai, közel voltunk Rudabányácskához. Tudtunk volna itt is még fakultatív pontokat gyűjteni, de nem volt rá affinitásunk, úgy voltunk vele, hogy csak akkor, ha az utunkba kerül egy ilyen lehetőség. Végül a falun áthaladva nem volt pont, és mikor megtaláltuk a Sátoraljaújhelyre vezető utat, már csak a cél lebegett a szemünk előtt. Egy anyuka épp a lányát hintáztatta a faluban, akitől útbaigazítást kértünk, hogy merre tudunk visszajutni a Sátoraljaújhelyre, mire ő egyszerűen azt mondta, hogy a legrövidebb a hegyen keresztül. Ezt tudtuk mi is, de nem volt kedvünk még egy mászásra, inkább választottuk a hosszabb, de lazább menetet az aszfalton.

A térképen sokkal rövidebbnek tűnt ez a szakasz, bár lehet, hogy csak rövidebbnek szerettük volna látni. Kanyarogtunk a hegy körül, hullámvasutaztunk az úton, és Györgyi szorgalmasan topogott a nyomomban, kihasználva a szélárnyékom adta lehetőséget. Gyakorlatilag végig kocogtunk, több túlélőt is leelőztünk, akik nagy megrökönyödéssel nézték, hogy képesek vagyunk a futva közlekedni (vagy valami hasonlót művelni). Nagy nehezen elértük a várostáblát, majd nemsokára Petit is beértük, aki miután meglátta, hogy futva közelítünk, csak egy laza „B+, ezek futnak!” reakciót dobott a lábunk elé.

Utolsó utcák, utolsó kanyarok, de itt majdnem eltévedtünk, mert akárkit megkérdeztünk, mindig másfelé irányítottak minket. Végül befordultunk a célegyenesbe, megláttuk az iskola kapuját, amin átrongyoltunk, és beregisztráltuk magunkat, leadtuk papírjainkat és szemetünket. Megvan, megcsináltuk, beértünk! Nagy öröm, majdnem könnyek, kemény menet volt! Cipőt és gatyát az előtérben hagytam egy adag sárral együtt, és mezítláb bevonszoltam magam a „szobánkba”, ahol hanyatt dőltem, és pihentetni kezdtem szivacsosra felázott talpamat.

Szombat esti matiné

Beérkezés után gyors helyzetjelentés ment haza, hogy még élünk, majd elmentünk fürödni. A fürdés gyorsra sikeredett a jéghideg víz miatt. Fürdés után megvacsoráztunk, nagyon jó volt a babgulyás. Desszertnek előkerültek a csokik és egyéb édességek, valamint egy-két üveg bor, egy kis házipálinka és vodka. Míg mások a helyi könyvtárakat látogatták, mi az otthonról hozott sajtót olvastuk ki töviről hegyire. Nemsokára megdőltünk, és reggelig aludtunk nagy horkolások közepette, ami viszont nem zavart senkit, fáradtabbak voltunk annál, mintsem hol halk neszek felzavarjanak.

Vasárnap reggeli, eredményhirdetés

Korán ébredtem, a többiek még aludtak a „szobában”, de a szervezők már javában kenték a reggeli zsíros- és lekváros-kenyereket, szelték a hagymát, főzték a teát. Miután magunkhoz tértünk teljesen, megreggeliztünk, összecsomagoltunk, majd beültünk az ebédlőbe, ahol ment a vetítés az érintendő pontok fotóival. Legalább jól megnézhettük, hogy miket nem találtunk meg, merre nem jártunk.

Eljött hát az eredményhirdetés ideje. Abból ítélve, hogy információk alapján 6 csapat volt, akik 5 őrzött pontot szedtek be, sejtettük, vagyis inkább reméltük, hogy valahol az elején fogunk végezni. Először jöttek a különdíj átadások, majd hátulról előre haladva elkezdődtek a csapatok felsorolásai. Úgy tippeltük, hogy 700 pont környékén kell majd jobban izgulnunk, annyit biztosan el kellett érnünk.

Az adrenalinunk valahol a 20. hely környékén kezdett emelkedni, mikor már az 500 pontot átlépte a mezőny. A 10. hely környékén jött a 600-as határ, de mi még mindig nem voltuk szólítva. Haladtunk előre, és még mindig nem mi jöttünk. Eljött a bűvös TOP5, amikor felállították a hátramaradt öt csapatot. Ekkor közölték a rendezők, hogy a négy legjobb csapat kupát kap. Gondoltuk, hogy tök jó lenne az ötödik hely is, de reménykedtünk, hogy a negyedik csak összejön, hogy kikupálhassuk magunkat.

Az ötödik helyezett… az E=m*c2. Húha! Megvan a kupa! Most már nekünk kell jönni!

A negyedik helyezett… a Kutyaszomorítók. ÁÁÁÁ! Dobogón??? Azannyát! Na jó, mostmár tényleg mi, hiszen a Szupercsapat biztos nyertes Ádámékkal

A harmadik helyezett… és itt már indultunk volna szinte… a Globál Patrióták. Na neeee! Őket is megelőztük volna?

A második helyezett… a DREAM TEAM, azaz Rácz-Szabó Györgyi, Simon Péter és Lengyel Róbert! IGEEEEEEEN! Gratulációk, kézfogások, puszik, kitűzők, oklevelek, kupák, újságok, Magyar Turista előfizetés, zempléni szállás 5 főre 1 éjszakára… Fotózkodás. 16 ponttal előztük meg a Globál Patriótákat. Férfias küzdelem, kemény csata volt!

A győztes pedig, a korábbi címvédő, a Szupercsapat lett! Nagy gratuláció a címvédéshez! 163 ponttal gyűjtöttek többet, igazi tájfutó teljesítmény! A dobogós helyezettekkel kézfogó, kölcsönös gratulációk következtek.

Lassan szedtük sátorfánkat, és hazafelé vettük utunkat, de előtt még lekenyereztük a rendezőgárdát egy üveg borral, megköszönve fáradozásukat egy szuper rendezvény összehozásáért.

Összegzés

Álomként neveztük, és egy megvalósított álommal zártuk le a hétvégét. 40 km-t terveztünk előzetesen túrázni, ezt bőven túlszárnyaltuk. Utólagos mérésem alapján Peti 57,9 km-t tett meg 1470 m szintemelkedéssel, Györgyivel ketten pedig 65 km-t mentünk 1750 m szinttel fűszerezve. Györgyi és Peti hatalmas egyéni csúcsot tettek meg távban, ezért külön gratulációt érdemelnek meg. A Dream Team kimondhatjuk, nagyon jól muzsikált, jó kis formációt hoztunk össze. Lesz még folytatás! Már nincs is messze az őszi „túlélési kényszer” a Bükkben! Találkozzunk ott!

Hikerworm és Társai









 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu