Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

A negyedik átvirrasztott Pünkösd

2007. május 27.
Én nem tudom, hogy az emberek látnak-e jeleket. Jeleket az égen, vészjósló fellegek alakjában. Én láttam, s éppen ezért kevés indulóra számítottam a negyedjére megrendezett éjszakai túránk előtt. De a valóság és a számítás, mint szinte minden évben, most is fényévekkel kerülte el egymást. Hatalmas – szinte már kezelhetetlen – sorok kígyóztak a nevezési és indítási asztaloknál. 864 indulót regisztráltunk, ami bár szívet melengető, de egyúttal szinte hihetetlen, hogy ennyi ember érdeklődését sikerült felkelteni. Egyik évben sem voltak még ennyien, eddig legtöbben 2005-ben voltak, akkor 537-en indultak neki az éjszakának a három távon. Abban az évben a 40 km-es távon többen voltak, mint idén, igaz csupán 2 fővel, akkor 90-en, most 88-an indultak a legnagyobb távon. Természetesen legnépszerűbb most is a legrövidebb táv volt, azt 502 túrázó járta végig, míg a 25 km-es gyaloglást 274-en választották. Érdekességként említem meg, hogy idén senkinek nem jutott eszébe, hogy 15 km legyűrése után a 40 km-es távnak is nekiinduljon, amire eddig minden évben volt legalább egy példa. A rövid távon indulók még beértek eső előtt, a két hosszabb távot választók viszont nem voltak ilyen szerencsések, ők testközelből is megérezték, miként ér aranyat a májusi eső. Olykor-olykor kimentem a rajt-cél helynek otthont adó iskolából, hogy megnézzem: mennyire esik. Bizony esett rendesen, s csak reménykedni tudtam abban, hogy a túrázóknak néhány kilométerrel odébb kevesebb jut. A célba érők történetei a sűrű mennydörgésekről igen rémisztően hangzottak, de a kisebb megázásoktól eltekintve az időjárásra komolyabb kritika nem érkezett. A rövidtávon induló félezer emberre nem volt elég a kitűzőkészletünk, nekik postai úton juttatjuk el hamarosan e jól megérdemelt relikviát.

A túránkra készülve metszettünk és jelzéseket újítottunk fel a Rákóczi-turistaút Gyöngyöstől Mátrafüredig tartó részén, valamint túránk Mátrafüredtől Sástóig illetve az Őrlőműtől Gyöngyössolymosig tartó szakaszán. Szemetet is szedtünk azokon az útszakaszokon, amelyeket május 12-én a Tiszta Mátráért szemétgyűjtő túra nem érintett.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a túra szervezésében, lebonyolításában részt vett, önzetlen munkájuk sok száz embernek adott – reményeink szerint – maradandó élményt. Jövőre az ötödik, jubileumi rendezésre szeretnénk még színvonalasabbá, még emlékezetesebbé tenni éjszakai túránkat.

Szőke György
Kékes Turista Egyesület

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu