Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Vízesés túra

2005. május 21.
2004. novemberében volt az ifjúsági vezetők országos találkozója. Ott ismerkedtem meg Mácsár Beátával, az egri Forrás Szabadidő Központ programszervezőjével, aki kisgyermekes családoknak szervez túrákat rendszeresen. A Mátra Manók programjában is szerepel a szülők kimozdítása, túrákra való csábítása, ezért kézzelfogható volt az ötlet: menjünk együtt!

Bea javasolta, hogy találkozzunk az Ilona-völgyben tavasszal. Mindenképpen május végét terveztük, mert ők olyan pici babákkal is szoktak menni, akiket tisztába kell tenni, ezért fontos a megfelelő hőmérséklet.

Így esett a választás 2005.május 21.-ére, szombatra.
A Jeruzsálem úti oviban a piros és zöld csoport a csoportismétlők, és a testvérpárok miatt szorosabban összefonódott, ezért elhatároztuk, közös lesz a családi kirándulásunk is.
A februári féléves szülői értekezleteken az előzetes jelentkezéseket nem is nagyon mertem összeszámolni, olyan tömeges kivonulás ígérkezett.
Végül is a második lefoglalt autóbuszra nem lett szükségünk, mert egy intenzíven tomboló bárányhimlő-járvány megfelezte a létszámot. Viszont annak az egy autóbusznak minden négyzetcentiméterét alaposan kihasználtuk. Nagy örömömre nagyszülők is jöttek, teljes családok, akik örömmel vették, hogy megszerveztük nekik ezt a hétvégi programot.

Reggel 8 órakor indultunk az óvoda mögötti parkolóból, ahonnan sok autóbusz indult kisebb-nagyobb kiránduló gyerekeket szállítva. Éppen az osztálykirándulások hétvégéje volt, figyelni kellett, hogy jó buszra szálljunk.
Nagy várakozással indultunk útnak, a hegyi szerpentinen gyönyörködtünk a tájban. Mátraházáig ismerős volt a terep, onnan viszont már mindenki nagyobb figyelemmel kísérte a jóval ismeretlenebb útvonalat.

Megérkezve Parádfürdőre, éppen csak kiszálltunk az autóbuszból, máris üdvözölhettük az egri csapatot, akikkel egyszerre érkeztünk a Cifra Istálló elé. Közöttük is voltak idősebb, fiatalabb felnőttek, kisebb-nagyobb gyerekek, a kamaszoktól a totyogósokig. Ők programjukat a helyi naív festő alkotásainak megtekintésével kezdték, mi először a kocsimúzeumba mentünk. A kiállítás megtekintését rövidre fogták a gyerekek (ez is hintó, az is hintó).
Az igazi lovak már sokkal érdekesebbek voltak. Néhányan fintorogtak egy kicsit, furcsa volt az állatszag, mások kicsit féltek és tisztes távolban maradtak a lovak mögött. Volt, aki mindenáron simogatni akart, vagy mindjárt rá is ülni. A felnőttek nem győzték olvasni a lovak neveit, s válaszolni a kérdésekre.
Miután kigyönyörködtük magunkat a Károlyi család díszes istállójában, a gyülekezőidőig egy csapat gyerekkel lementünk a patakhoz „kincset keresni.” Örültek a csillogó köveknek, amiket találtunk, örömmel vitték a szülőkhöz.

A falubeli program után mindannyian bepréselődtünk a buszba, és a benzinkútig vitettük magunkat. Ott kellett eldönteni egyénileg: ki akar túrázni hosszabbat, s ki rövidebbet. Akik gyalog akartak eljönni a Várbükki elágazóhoz, azoknak itt kellett leszállni. Elgondolásunk – óvónői terveink – szerint a nagyobb gyerekekkel és a vállalkozó szülőkkel jó tempóban végigjutottunk volna a 7,5 km-en, addig a kicsik Vali nénivel az elágazóhoz közeli réten játszottak volna irányított játékokat, ismerkedtek volna a helyszínnel, mozoghattak volna szabadon. Erre mi történt?! Csak jöttek, jöttek lefelé a lépcsőn… Hű de sokan lettünk idelent!
Meglátva a sok háromévest, biztos, ami biztos, rákérdeztem: Gyalog akarnak jönni? Meggondolták? A válasz határozott „Igen” volt.

No jó.
Mindenki megkapta a manós stílusú térképeket, beazonosítottuk a helyszínt, magunkat, s útnak indultunk. A piros sáv jelzésen mentünk, ami párhuzamosan fut a gesztenyesor aszfaltútjával. De mi csak nem megyünk az úton, amikor az ösvényen annyi érdekesség várt minket! Az Egerből jövők, akik kamaszokkal túráztak, hamar megunták a mi tempónkat és előrementek. A mi vezetőink a nagyobb gyerekek közül kerültek ki (kisiskolások, nagyobb Manók), akik igazán figyelmesen és mindenkit bevárva mentek elöl. Csak az elején kellett kicsit figyelmeztetni őket, utána igazán profi módon és nagyon büszkén mutatták az utat. A kicsik előtt le a kalappal! Olyan ügyesen szedték apró lábaikat, nem is gondoltam volna. S milyen határozottak voltak az apukák! Csak a közbenjárásomra voltak hajlandók felvenni őket egy kicsit a vége felé.

Utunk során meghatároztuk az öreg tölgyek korát, megfigyeltük a gyapjaslepke hernyóit és telepeit a fatörzseken, elhaladtunk vadetető mellett, találtunk dagonyázó helyet átható vaddisznószaggal, csalafinta beetető és kilövőhellyel. Találtunk óriási hangyabolyt, nem is egyet, szagoltunk hangyasavat. Kicsit mentünk a bekötőúton, s felfrissítettük magunkat a Csiklósd-kút forrásvizével. Akkor értek utol minket az egriek, akik eltévedtek kicsit, s túlmentek az egyik kereszteződésnél.
Az út végén még futásra is volt erő, amikor megláttuk a többieket a réten, akik már alig vártak minket. Mi tagadás, részünkről sem volt kisebb az öröm.

Rövid pihenő és energiapótlás után együtt indultunk fel a vízeséshez. Az előző heti esőzés miatt a vízesés látványosnak ígérkezett, így viszont nehezebb volt az odajutás. Az utat keresztező patak széles és bő vizén egymást segítve, kalandosan sikerült átjutnunk. A kisebbek közül meg is ijedtek páran, mások nagy kalandnak tartották a dolgot. A szurdok mindenkinek nagyon tetszett. Hát még, amikor végre feltárult előttünk a látvány! A vízesés tényleg szép volt ezen a napon, hangos dübörgéssel zúdult le a patak. Én is régen láttam már benne ennyi vizet. Mindenki kicsit meghatódva igyekezett befogadni a látványt pár pillanatig, aztán gyorsan indulni kellett a gyerekek után, akik el sem tudták volna képzelni, hogy ne másszanak fel a sziklákra, pedig a szülők úgy gondolták, hogy ezt ők már kihagynák.
Így viszont nem volt mit tenni, utol kellett érni őket.

Mint később elmondták: „a négykézláb mászás volt a legjobb.”
Elcsodálkoztam azon: milyen sokan nem voltak még ott, és örültem, hogy általunk gazdagodtak ezzel az élménnyel.
A visszafelé út kicsit hosszabbnak tetszett, fáradt volt már a csapat. Csúsztunk is időben a hazaindulással, de a sofőr bácsi igazán megértő volt.
A réten elköszöntünk az egri túrázóktól, kölcsönösen emléklappal, oklevéllel kedveskedtünk egymásnak a nap emlékére. Még megkóstoltuk a csevice vizét, hoztunk belőle magunkkal is, majd sűrűn integetve a még maradó egrieknek elindultunk haza.

Emléklap a résztvevőknek
Minden kisgyerek szinte azonnal elaludt, amint ringatni kezdte a busz. Még az iskolások is! Sajnálták, hogy hamar megérkeztünk a városba, nehezükre esett a leszállás.
Féltem kicsit, hogy nagy izomlázélmények rontják majd el másnap a kellemes nap emlékét, de mint később kiderült: senkinek nem volt ilyen tapasztalata.
Nekünk a nagy élményen, s a megkönnyebbülésen túl (mindenki épségben, egészségben megérkezett) tanulságos volt megtapasztalni a gyerekek meglepő teherbírását, s az eltérő szülői nevelési felfogásokat is.

Mindent egybevetve csodálatos nap volt. A szabadba csábítottunk 71 személyt, alaposan megtúráztattunk 38 szülőt, nagyszülőt! Pirospozsgásra varázsoltuk 33 gyermek arcát.
S megvan már a tervünk a jövő évre is!

Tóthné Kelemen Mária

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu