Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Szelek-barlangja 2004

2004. október 15.

Világ a föld alatt
Szelek-barlangja
Vársonkolyos (Erdély)
2004. október 15-17.
Föld alatti világ csábított el. Így történt:

Hónapokkal ezelőtt jelentkeztem a Baraka egyik túrájára. Mert olyasmit kínált, amit én már régóta szerettem volna megízlelni, és ez nem volt más, mint a barlangászat. Megjött a csekk, én befizettem, és elkezdődött egy nagy álmodozás egy nagy utazásról. Egy nagy utazásról egy föld alatti világba. Hívtam ismerősöket is, Verát és Csabát. Vera anyagi okokra hivatkozott, Csaba pedig jelentkezett, de már későn. Várólistára került, és sajnos nem mondta vissza senki sem az utat. Egyedül vártam hát a megadott idő elérkeztét. Vera szerzett nekem gumicsizmát, mert az kötelező úti holmiként volt feltüntetve, és kölcsönadta a nagy hátizsákját is. A fővárosból sötét ellen hoztak nekem egy Silva M2-es fejlámpát is, ami akciós áron 10 ezer alatt volt.

Az utazás hetében szerdán és csütörtökön napszámosnak álltam. Ez itt a Mátraalján ősszel nem is jelenthet mást, mint szüretelést. Igazából nem vagyok rászorulva arra, amit ilyen napok végén a kezembe nyomnak, csupán szórakozásból járok el minden ősszel néhány napra. Mit tagadjam, kedvelem a szüretek hangulatát. A csütörtök délután (az indulás előtti napon) lázas készülődésben telt el. Sajnos a Jobbik filmvetítésére nem jutottam el, de jobb is, mert attól csak szomorú lettem volna, mint minden igaz hazafi, hiszen a Trianon című betiltott filmet vetítették aznap Gyöngyösön. (Pedig ezt a filmet is mióta meg akartam már nézni... Mindegy, majd máskor, máshol.) Beszereztem az utolsó beszereznivalókat, főként élelmet a gyöngyösi „gazdaságos” áruházból. Este 10-re cuccoltam össze, és fáradtan bújtam ágyba.

A félelem és az izgalom keveredett napok óta bennem. Nem csak a barlangtúrától féltem, hanem már attól is, hogyan találok el péntek reggel a Hősök terére 8 órára. Reggel a 4:25-ös első busz helyett az 5:05-ös lassújárat mellett döntöttem, ami Hatvanon és Gödöllőn keresztül jut el Pestre. Azért arra nem számítottam, hogy 5 perc híján két órás utazásom lesz, amikor a sofőrtől megérdeklődtem a végállomásra érkezés időpontját. 7 óra előtt pár perccel leszálltam a BVSC-nél, és fejből próbáltam emlékezni a térképre. Tudtam, egyenesen kell menjek a Kós Károly sétányon át. Persze táblát ilyen névvel falra szerelten nem találtam, de több embert megkérdezve sikeresen vágtam által a Városligeten, ami ilyen korán főleg a kutyasétáltatóké és ebeiké.

Idejekorán érkeztem a Műcsarnok mellé, mindössze egyetlen hátizsákos fiatal várakozott a parkolónál. Odamentem hozzá, hogy szintén a barlangtúrára jött-e. Igen volt válasza. Na, ezzel az odatalálás kipipálva - gondoltam. Hamarosan egy nő érkezett. Bár még sosem találkoztam vele, egyből felismertem, hogy ő lesz Bogi, a túravezető. A Baraka honlapján láttam képeket róla, s hát tetszett. (Tulajdonképpen azért is lehet jelentkezni egy túrára, mert szép a túravezető...) Immár közvetlen esztétikai benyomáselemzésem eredményeként nem kellet csalódnom ott a Hősök terén sem.

Lassan megérkeztek a többiek is, s megjött a kisbusz is. Számítottam rá, hogy lesz legalább egy ismerős, de kettő is akadt! Apa és fia, a két Benedek. Ővelük gyakran futottam már össze teljesítménytúrákon. Legutoljára előző szombaton, a Vadas Jenő túrán előztek meg, a Pisztrángos-tó előtt. Amin még meglepődtem, hogy nagyon sok lány jött. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok belevaló csaj lesz... Volt egy résztvevő (Tamás), aki saját autóval jött utánunk, mert nem volt ideje a teljes túrához.

Beraktuk a csomagtartóba (ami aztán utánunk futott) a hátizsákokat, majd felszálltunk a buszra. Elindultunk. Beszélgettünk. Napsütés nem volt, helyette borongós idő jött a Kárpát-medencére. Az M3-ason mentünk egy darabig, de letértünk róla, hogy a Hortobágyon menjünk keresztül. Számomra ritkán látott vidéke ez országunknak. Debrecen előtt gyanúsan sok kék zsákot láttam az út szélén. Aztán közeledve a nagyvároshoz láttam embereket, hogy az autók ablakán kidobott szemeteket gyűjtik zsákokba. Egyik szemem nevetett, a másik sírt ezen. Nevetett, mert ilyet még nem láttam, hogy közút mellől szervezetten összeszedjék a szemetet. És sírt, hiszen Don Quijote szélmalomharca is nagyobb eséllyel kecsegtetett, mint egy szemétmentes, szép Magyarország bizodalma.

Debrecenben megálltunk egy benzinkútnál, hogy egy rövid pihenőt tartsunk, s aztán az
ártándi határátkelő felé vegyük az irányt. A határ előtt elkértem Bogi útlevelét, mert még sosem lapozgattam román útlevelet. Bogi bár azt nem kértem, megmutatta a Magyar Igazolványát is. (Mondtam is neki, hogy egyszer láttam csak a vonaton egy lánynál Magyar Igazolványt, de ismeretlenül nem mertem elkérni tőle...) Kiolvastam az igazolványból, hogy évente négy alkalommal jár a határon túli magyaroknak 90%-os utazási kedvezmény a megmaradt anyaország területén. Nem túl sok, de valami. Érdekes volt, amit eközben Bogi mondott a kettős állampolgárságról: hogy nem tudnak szinte semmit róla. Nem tudják mire is lesz jó. Mindegy, az igaz hazafiak tudni fogják, hogy kell majd szavazni. Csak nehogy kevesen legyenek...

A határon kiszálltunk a buszból, odajöttek magyarul beszélő cigányképű emberek, és érdeklődtek merre megyen buszunk. Tudtam, hogy úgyse vihetjük el őket. Bogitól megtudtuk, hogy itt mindig ez van.

Átérve a határon, az úton egy döglött kutya feküdt. Pár száz méterre egy másik ebtetem hevert az aszfalton. Szerencsére a négylábúak a továbbiakban ebből nem csináltak rendszert, s elhalálozásuk helyszínéül nem választották az általunk is használt országutakat. Nagyváradon megálltunk pénzt váltani. Nem nagyon akartam venni semmit, de azért 1000 magyar pénzt beadtam egy kis ablakon. Pénzünk váltása után hazavittük Bogit, mert Nagyváradon lakik. Nem volt minden szükséges cucc nála, ezért amíg összekészült, mi elmentünk egy MOL kúthoz, olcsó benzinért. A benzinkútnál időm akadt tanulmányozni a mai román építészetet. Nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. A benzinkút melletti emeletes ház erkélye vonta magára figyelmemet. Ha nem az utánfutóban, a hátizsákban lett volna a fényképezőgépem, most nem kellene leírnom, hogy is nézett ki.
Az erkély korlátja betonból, vagy téglából lehetett, és egy csúcsosan boltíves lyuk volt a közepén. Ez a lyuk akkora volt, hogy egy kisgyerek simán átfért rajta. Hihetetlen, hogy aki ezt tervezte, az nem gondolt arra, hogy onnan egy gyerek simán kieshet...

Visszamentünk Bogiért, s meg sem álltunk Vársonkolyos faluig. A faluban lehetett vásárolni, nézelődni, amíg sofőrünknek szállást kerestek. A Sebes-Körös hídjáról néztük a folyó elfolyását. Nem volt mély, szerettem volna gumicsizmában átgázolni rajta, de a csizma is a hátizsákomra volt erősítve, ami ugye a busz utánfutójában volt. Volt egy sziget is a folyóban, át akartam rá menni, de túl mélynek tűnt az a rövid folyószakasz a partról, így inkább visszamentem a hídra. Kacsák úsztak át a híd alatt, folyóba dobott szemetek fölött. De nem csak a folyóban, hanem az egész településen sok volt az eldobott szemét.

Buszunkkal felmentünk egy nagyon meredek úton egy régi épülethez, ami most ifjúsági üdülőként funkcionál. Hogy előzőleg mi volt, kastély-e vagy kúria, vagy mi egyéb, hát azt hősiesen bevallva elfelejtettem.

Esni kezdett, miközben átöltöztünk. Kertészruha, pulóver, gumicsizma került rám, az utazóruhámat és a bakancsomat pedig a buszon hagytam. Az enyhe esőben indultunk a barlang bejárata felé. Meredek hegyoldalban ereszkedtünk lefelé a nagy csomagokkal, már ez is okozott nehéz pillanatokat. Úgy képzeltem el, hogy ez a barlang egy részben kiépített barlang lesz, bejárattal, pénztárral, képeslapokkal, büfével, parkolóval. Ehelyett egy lebetonozott placcon lakatozott aknanyílást találtunk az erdőben, egy sziklafal tövében.

A Király-erdőben található Szelek-barlangja - amit Bagaméri Béla fedezett fel 1957-ben -, Kelet-Európa leghosszabb mészkőbarlangja, a maga közel 50 km-es eddig ismert hosszával. És hogy miért hívják Szelek-barlangjának? 132A levegő áramlása miatt. Ez csak a bejáratnál látványos, mikor felnyitják a csapóajtót. Nyáron, mikor a benti hideg légáramlat kitódul, és kint fülledt meleg van, akkor a bejáratnál lévő avart a hideg légáramlat 2 méterre is felrepíti. Ezt mi nem láttuk, mert mikor odaértünk, az ajtó már nyitva volt. Télen fordított a helyzet. A meleg légáramlat jön ki bentről, míg kint röpködnek a mínuszok. A barlang nyáron volt felfedezve, mikor is ebből a hatalmas rendszerből áramlott a hideg levegő. A helyiek felfigyeltek rá, és szeles lyuknak nevezték el. Majd mikor a helybeliek segítségével rátaláltak a kolozsváriak, attól kezdve lett Szelek-barlangja.” (Ezt válaszolta nekem Bogi, amikor névmagyarázatot, ill. névlegendát kértem tőle.)

Két kolozsvári barlangász, Árpa és Szaddam elmagyarázta a karbidlámpák használatát, majd mindenki választott egy lámpát. Én kinéztem egy denevér matricás lámpát, amit végül is elcseréltem, s így jártam jól, hiszen az egyik legjobb lámpát kaptam. Furcsa volt megszokni a karbidlámpák azon tulajdonságát, hogy nyílt lánggal égnek, de ezen nem is volt sok idő merengeni, hiszen indulni kellett a föld alá. Lementünk egy vaslétrán, majd leadogattuk az összes hátizsákot és csomagot is.
- Ekkora lyukban még nem voltam - összegeztem magamban a látványt, és azt hogy már megint hova jutottam el.
Nekivágtunk a szálláshely felé vezető útnak az aktív járatban. Föld alatti patak (e vízfolyás miatt hívják aktívnak ezt a járatot) mellett mentünk el, olykor a patakban lépkedtünk, és néha igen meghajolva jutottunk csak át a szűk járaton. Egy tágas szálláshelyet vártam, de ezzel szemben egy igen csak kis teremnél álltunk meg, hogy ott lepakolva elinduljunk felfedezni a barlangi világot, amiből már a bejövetkor csöppnyi ízelítőt kaptunk. Hamar rájöttünk, hogy itt nagyon össze fogjuk kenni magunkat. A hátizsákok tisztaságát már a szálláshelyig való eljutás megszüntette.

Az első túránkra indultunk, a Május 1. járat felkutatására. A szállás melletti patakban felállítottuk a tábori WC-t. Kis hordozható kamionos WC volt ez, amit meglátva sokan azt mondták, hogy ezt csak végszükség esetén használják. Pisilni lehetett a patak meghatározott részén is, illetve a barlangban, ha valahol szükségessé vált.

A föld alatt az egyik szabály a sorrend volt. Elöl ment az egyik barlangász, középen Bogi, és a legvégén a másik barlangász. Vaslétrákon és láncból készült kötéllétrán jutottunk fel néhány emelettel magasabbra, ugyanis ez a barlang többszintes.


Csajok a barlangban - Krisztina és Marietta
Megálltunk egy olyan kisebb teremben, ahol egy IN MEMORIAM felirat alatt nevek voltak kis fémtáblácskákon. Megnyugtattak minket, hogy ez nem a barlang eddigi áldozatainak emlékhelye...


Emlékhely
Szintén kis fémlapocskák voltak hivatottak jelezni hogy hányadik emelet, melyik részén vagyunk. Néhol nyilak jelezték az irányt. A falra festett fekete nyilak mindig a kijárat felé mutatnak - tudtuk meg vezetőinktől. Voltak alumíniumból is nyilacskák, és néhol lelógó piros macskaszemek is.


Fejem búbján sejehajj, félrefordult a sisak

Horizontális útszűkület

Vertikális beszűkülés
Kuszoda következett. Ez egy olyan kicsit széles de igen alacsony rész, ahol csak kúszva-mászva jutottunk túl. A fényképezőgépet és a kis motyómat is magam előtt tolva jutottam csak át, annyira szűk volt a hely. Kúszás közben néhányan szidták magukat, hogy ide eljöttek, néhányan meg olyan poénokat beszóltak, hogy a hangulat elég magasra csapott.


Kuszoda

Kuszodai idill

Apró cseppkövek a kuszodában

Panni, kuszodai pihenőn
A talaj többnyire enyhén nyirkos homok volt, néhol azonban agyagszerű barlangalja ragadtatott el minket rövid gyurmázásra. A kész műveket illett a falra ragasztani, mi is találtunk néhol ilyen alkotásokat. A várakozás hosszú hetei alatt sokkal nedvesebb, sarasabb talajra számítottam, de tudok örülni annak is, ha jobb jön a vártnál.


Barlangművészet

Faljáró

Bogi, a túravezetőnk
Szűk járatokon, hosszú sziklafolyosókon, csak négykézláb járható helyeken keresztül jutottunk el gyönyörű cseppkövek közé. Fentről lelógó, úgynevezett csüngő cseppkövek (sztalaktitok) alatt és álló cseppkövek (sztalagmitok) mellett járkálva csodálhattuk ismét a természetet. Ha valahol ez a két fajta cseppkő, az
álló és a csüngő összeér, ott cseppkőoszlop alakul ki.


Cseppkőcsodák

Fentről lelógás (sztalaktitok)

Cseppkövek

Lentről felfelé növő cseppkövek (sztalagmitok)

Karját felfelé nyújtó fekvő ember alakú képződmény

Pihenő

Cseppkövek közelebbről

Cseppkövek még közelebbről

Embernél magasabb cseppkőtorony
A kuszodát nem érintve ismét visszajutottunk az IN MEMORIAM felirathoz, és innen a már megismert úton visszamentünk a szálláshelyünkre. Magyar idő szerint 22:45 körül fejeztük be az első föld alatti túránkat. Kései vacsora után túl fáradtnak éreztem magamat a korai kelés okán arra, hogy bármiféle ismerkedési estnek teret engedjek. Bebújtam hát a hálózsákomba melegítőben, pulóverben. De ez is kevés volt. Éjszaka fel kellett vennem a kabátomat is. De még abban is fáztam. Ráadásul a fejem is fájt kicsit, s aludni sem igen tudtam. Vártam már, hogy új nap legyen a sötétségben.


Hazafelé szűkös helyeken

Nagy Benedek a vasból kötéllétrán

Denevéres sisak

Létra

Cuki kis piros létrákon
Másnap reggel ébresztő után alkalom adódott kimenni a barlangból. Csak néhányan éltünk a lehetőséggel, és Szaddam vezetésével a felszínre indultunk. Kifelé menet elhaladtunk egy tábla mellett, ezt már a beköltözéskor is láttam: Gyalogos forgalom a túloldalon. Úgy látszik a föld alatt még magyar világ van... Az is érdekes volt, hogy a gyalogos forgalom mégsem a túloldalon volt, mellesleg nem gyalogos forgalom számomra elképzelhetetlennek tűnt azon az amúgy is szűk helyen...


Szálláshelyen ébredés után

Érdekes cseppkövek a kijárat felé vezető úton

Szaddam és Anna

Gyalogos forgalom

Barlangtáj

Köteles rész

Kijárat a barlangból

Turistajelzés egy fán
Odakint, a sziklafalon egy kisebb tábla árulkodott nem túl hivalkodóan arról, hogy itt valami van. Kedves ismerősömmel, KicsiMesivel ímélben lefordíttattam, mivel kíváncsi voltam többek között arra, hogy románul mi a neve a barlangnak: Szelek-barlangja barlangászati rezervátum. A nem engedélyezett belépés bűncselekménynek számit és a törvény által büntetendő.


Tábla
A felszínen alkalmam nyílt jobban szemügyre venni Szabolcs csizmadíszét. Az egyik csizmájára gumival papírból egy nőalakot erősített, aminek illatozó műmellei voltak. Az egyiket addigra már elvesztette, ott csak egy lyuk látszott a papírnőn.


Szabolcs csizmadísze
Tamásnak dolga volt, úgyhogy ő végleg elköszönt, és hazafelé indult. Az erdőben elvégeztük a dolgunkat, majd ismét lementünk a föld alá.


Tamás hazaindul

A visszatérő kimenők: Szabolcs, Norbert és Anna
A barlangban egy forrásnál vizet vettünk, ügyelve arra, hogy ne kavarjuk fel. Ez első ránézésre olyan volt, mintha egy pocsolyából akarnánk inni... Feltöltekeztünk hát ivóvízzel, aztán visszatértünk a szálláshelyre. Tudtam, hogy egész napos túrára indulunk, mégsem vittem magammal mást, csak fél liter vizet. Indulás előtt azért megreggeliztem, gondolván, tán csak megtart estig.


Szaddam vizet vesz a forrásból

Vízáttöltés
A barlangászok mindenki lámpáját feltöltötték karbiddal és vízzel. (Az említett lámpaüzemanyagok egy fémtartályba kerültek, a tartály pedig az oldalunkat díszítette a föld alatt. A karbid a vízzel reakcióba lép és gáz szabadul fel, amit egy cső felvezet a sisakra, ott meggyújtva egy fémlap tükrözi előre a fényt. Egy szelep segítségével szabályozható a láng, illetve olykor egy másik csőbe való fújással is növelhető a láng. Amikor gyengélkedett a láng, lehetett próbálkozni a tartály sziklához ütögetésével is, az erőszak többnyire jó hatással bírt a világításra. A jobb lámpákon volt öngyújtószerkezet, de néha egymáshoz fejeléssel gyújtottuk be a kialudt lángot. Kérdeztem Bogit, hogy mégis, a XXI. században nincs-e ennél korszerűbb barlangvilágítási megoldás, de azt mondta ez a legjobb, ez adja a legnagyobb fényt, és hogy mindenhol ezt használják. Mivel a barlang felgyújthatatlannak bizonyult, meg kellett elégednem azzal, hogy párszor leégettem kezemről a szőrt, okozva ezzel olyan szagmintát orromnak, mint mikor reakcióba lép a hátán fekvő disznótetem a disznóperzselővel.)

Lámpaszerelés után kezdetét vette újból a kúszás-mászás. És jöttek szakadékok is. Mindenféle biztosítás nélkül kellett átküzdenünk magunkat ezen sötét mélységek felett. Hát ezektől én gyakran féltem, s többször kértem meg valakit, hogy hadd foghassam meg a kezét, mert abban jobban megbíztam, mint azokban a barlangi sziklákban, amiken nem tudtam biztos fogást találni. Egyszer valaki húzott, valaki meg hátulról tolt át egy ilyen számomra félős helyen, s utána megkaptam az utóbbitól, hogy jó seggem van. Hát ilyen bókot se kaptam még (pláne pasitól) 30 évem alatt... (Szerencsére ezt poénnak vettem és nem közeledési kísérletnek...)

A karbidtartály mindig leesett rólam, mert az öve nem volt elég erősen rajtam. Egy rázósabb szakasznál, Bogi levetette rólam a kis táskámat, amiben csak a víz volt, mert szerinte az miatt esett le rólam mindig a szíj. Eltették a saját zsákjukba, amit begnek neveztek. (Ebben az elnevezésben csekély angoltudásom néminemű logikát vélt felfedezni.) Bogi megszorította rajtam a tartályt tartó szíjat (úgy, hogy én közben egy szűk szakadék két falában támaszkodtam), ezután már legalább nem esett többet le.


Árpa barlangász

Karbid

Átjutás egy szakadék felett

Sziklás barlangfelső
Időközben átjutottunk a Rejtett-termen és a Dísztermen is. Negyedórával 14 óra előtt (magyar idő szerint) a VASAS FALATOZÓ nevű helyen megkajáltunk, már aki hozott magával valamit, nekem csak az éhség maradt.


Márk pihen a Vasas Falatozó nevű helyen

Pihenés és falatozás

Indulásra készen

Iránynyíl alumíniumból

Nagy Benedek és a nagy lánggal égő kis Benedek

Égő karbidlámpa és sárga beg

Vasas Falatozó
Továbbindulva hamarosan elértünk a Hippodromhoz - itt táboroznak a barlangászok minden februárban egy hetet. Igen jól felszerelt táborhely ez, mert konyhán kívül még golfpályát is alakítottak itt ki, hogy a munka mellett szórakozásuk is legyen. Állítólag darabokban kerékpárt is szoktak lehozni, amit itt összeszerelve használnak. Hát igen, tudnak élni ezek a barlangászok is! A közelben forrás is volt, itt egy láncra szerelt fémpohárral lehetett vizet vételezni.


Hippodrom - Barlanggolf

Hippodrom - Konyha

Hippodrom - Hivatalosan is ez a konyha

Marianna átbújik a lyukas sziklán

Láncra kötött fémpohár vízvételezéshez
Ezután a Kődzsungel szakadékain jutottunk túl, majd megnéztük a Gyásztermet, ami azért fut e néven, mivel fekete lerakódás borítja a falait. Néhol - meglepő módon - hatalmas sziklákon másztunk át, ott nagyon tágas volt az üreg. A Gyászterem után a November 7. járaton át a Nagy Meanderek természet által szűkre szabott sziklafolyosóihoz értünk.


A barlang szellemes szelleme

Laci sziklapárkányra sisakol

Agyagszobrászott mű

Barlangrajz

Természetrajzolat a barlang falán

Hát bizony ez az, aminek látszik! No, ezt épp nem a természet hozta cseppenként létre...
A túra vége felé, egy szakadék feletti sziklapárkányoknál latolgattuk az átjutási lehetőségeket. Nagy Benedek áttette kis Benedeket a túloldali párkányra, aztán megpróbált ő is ugyanott átmászni. De ez nem sikerült neki, leesett. Szerencsére nem bele a szakadékba... A hátára esett, az egyik palackja megrepedt, abból a víz kifolyt. A vállát és a kezét fájlalta, láttuk, hogy komolyabb lehet a gond. Szerencsére már nem voltunk messze a szálláshelytől, és tovább tudott jönni, még ha lassabban, sápadtabban is. Nem sokkal később vacakolni kezdett a lámpám fénye, de már nem szerelték meg, hanem bekapcsolták nekem a ledes fejlámpát, amiről tudomásom se volt. Nem nagyon nézegettem a lámpámat, se a kobakot. Hazai idő szerint fél kilenc körül tértünk vissza a szálláshelyünkre, ahol levetkőztették Benedeket, és diagnosztizálták, hogy ki van fordulva a válla. Kérte, hogy fotózzam le a vállát kifordulva, de nemet mondtam. Sok mindent lefotózok, de ilyesmit inkább nem. Mivel nagyon éhes voltam, rögtön hozzákezdtem kajálni, felbontottam a paradicsomos babkonzervemet, ami szörnyű volt ugyan, de azért megettem. (Az volt vele a baj, hogy nem én vettem, hanem az anyai gondoskodás az ugyan már 30 éves kisfiáról, aki abba a szörnyűséges barlangba indul.) Mivel a helyszínen senki nem vállalta, hogy helyére teszi a kifordult vállat, nagy Benedeket orvoshoz vitték Élesdre. Nem is jött már vissza, reggel láttuk csak újra,
kint a napvilágos felszínen.

A nap végére összegeztem a két nap alatt szerzett élményeket: A szakadék-átkeléseket életveszélyesnek találtam, főleg így mindenfajta biztosítás nélkül. Ezért kissé felelőtlenségnek érzem, hogy egy ilyen túrát szerveznek amatőröknek, persze lehet, hogy csak a sziklamászási tapasztalatlanságom miatt érzem ezt picit veszélyesebbnek eddigi kalandjaimtól. Bár olykor veszélyes volt, mégsem bántam meg, hogy elmentem, mert olyan világot láttak meg szemeim, amik eddig rejtve voltak előlem, és ezek megismerésén túl jó volt megtudni, hogy a félelem bizonytalanná tesz mélységek felett. Azt hiszem a fiúk közül én voltam a legügyetlenebb, a legbátortalanabb, de hát nem is vártam sokkal többet magamtól, hisz annakidején az iskolai tornaórákon sem jeleskedtem. Mindezek tetejében egyetlen denevér sem repült el a fejem felett, pedig ez nekem részét képezte a túrával kapcsolatos előzetes elvárásaimnak. Sebaj.

Este nagyon fáradt voltam már, jó volt bebújni a hálózsákba. Próbáltam lekapcsolni a fejlámpát a sisakon. Többször forgattam körbe, hogy rájöjjek, miként működik, ugyanis a gyári bekapcsoló gombjával hiába próbálkoztam. Végül feladtam a küzdelmet, s magam mellé tettem éji lámpásnak. Túl fáradt voltam már fölkelni, s problémámmal valamelyik barlangászt zavarni. (Amikor vasárnap reggel kijöttünk a barlangból, akkor adtam oda az egyik barlangásznak, aki egy nagyobbacska kapcsolóval beszüntette a lámpa fénykibocsátását. A sisak hátsó részén volt a kapcsoló, az elemtartó mellett. Nem is volt elrejtve a kapcsolószerkezet, nem tudom, hogy a fenébe nem találtam meg ezt előző éjjel. Mindegy.)

A szombat éjszaka hasonlóan telt, mint az előző este. Most is kabátban aludtam, azaz próbáltam aludni, ami most se igazán ment, és ismét előjött a fejfájás. De legalább nem fáztam. Vasárnap reggelizés után megtaláltam az őslénycsontot. Hálóhelyem közelében volt egy sziklaüregben. Nagy nehezen kihalásztam, és körbemutogattam mindenkinek, hogy mit találtam. Boginak is mutattam, először azt mondta, hogy dobjam ki. Majd megkérdezte van-e ráírva valami. Megnéztem közelebbről is. A csontdarab felső részén penészlerakódások voltak, lejjebb viszont valóban volt egy Nr. 94. felirat.
- Csonttetkója volt az ősállatnak! - ez volt az utolsó érvem amellett, hogy ez tényleg őskori maradvány.
Bogi azt mondta, mutassam meg a barlangászoknak, akik azt mondták, hogy ez egy kísérlet, és hogy tegyem vissza oda, ahol találtam. Hát ez jellemző, egyszer találok kincset, aztán arról is kiderül, hogy mégse az, s hogy megint csak bajt kevertem egy kis adaggal. Így hát nem sikerült az őslénytan eddigi fajismereteit gazdagítanom egy Gyurisaurusszal.


Őslénydarabom
Összepakoltunk és megkezdtük a kiköltözést. Mindenki kellőképpen összekente a ruháját és csomagjait, viszont a fejlámpámat nem is kellett használnom. Így legalább azt nem lett mocskos.



Csoportkép a felszínen
A Sebes-Körös melletti réten, egy lebetonozott helyen öltöztünk át. Közben rájöttem, hogy gumicsizmában és kék kertésznadrágban úgy nézek ki, mint egy tehenészfiú... Hehej!


Rét a Sebes-Körös partján

A Sebes-Körös
Lementünk a folyóhoz mosakodni végre. Az egyik túratárs, Márk megkockáztatott egy alsógatyás fürdést is a folyóban. Én is megmosakodtam félmeztelenre vetkőzve a folyó sebesen tovaszaladó vizében. Októberi reggelhez képest nagyon jó idő volt. Élveztem a bezártság utáni szabad világot, s a napsütést. Vígan futottam át gumicsizmában a rétet, a friss vakondtúrások felett átugrálva.


Gumicsizmában a folyóban
Buszunk a folyó túloldalán várakozott, ahová egy függőhídon keresztül lehetett átjutni. A függőhíd járórácsa néhány helyen látványosan szét volt csúszva, de ettől függetlenül biztonságosnak volt mondható az átkelésünk, köszönhetően a vastag felső függesztő drótköteleknek, végül is azok tartották az egész hidat.


Függőhídon

A függőhíd egyik szétcsúszása

Hídtoldozás

Hídlépcső kommentár nélkül

Marianna is átér a hídon
A busznál ismét láttuk nagy Benedeket, akit szerencsére komolyabb baj nem ért az orvos szerint sem, csupán a vállát kellett helyére tenni.

Ahogy elindultunk a busszal, a jó időt is magunk mögött hagytuk, hamarosan beborult. A két barlangászt Élesden, a vasútállomáshoz közel tettük ki, Bogitól pedig Nagyváradon, az otthonánál búcsúztunk el, és indultunk hazafelé.


Buszban

Buszból
Arra emlékszem, hogy megálltunk egy benzinkútnál, Magyarországon. Esett az eső, és én beálltam kajálni a telefonfülke plexije alá. Maradék barlanglátta szeletelt kenyér, tubusos sajt, egy alma - szóval jól nekiterítettem a telefonkészülék alatt.


Buszunk a benzinkútnál, Magyarországon

Ilyen koszos lett a fényképezőgépem táskája
Mivel az M3-oson mentünk, megkértem a sofőrt, tegyen már ki engem az adácsi lehajtónál. Esőben lődörögve vártam ott a szülői taxit, ami hamarosan haza is röpített.


Szőke György

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
28
29
30
 
2017. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
28
29
31
 
 
 
 
 
2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu