Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

A Mátra kevésbé járt útjai 2. (fényképekkel)

2018. február 10.
A Kékes Turista Egyesület február másodikára hirdette meg túráját. Tavaly Dominikkal ketten jártuk be ennek a túrának az útvonalát. Úgy gondoltam, kötelességem részt venni magán a túrán is. 11-en jöttünk össze a buszmegbe, külön öröm volt, hogy most ismét itt voltak az Egri Vörös Meteor túraegyesületből is.
Gyöngyöstarjánban mikor leszálltunk a buszról, Dominik köszöntötte a túrázókat, ismertette a túra útvonalát és már indultunk is. Hatalmas sárban kezdődött a túra. Mentünk a zöld háromszögön, tapostuk a sarat rendületlenül. A kőbánya már szinte megette a domboldalt teljesen. Mikor az elágazáshoz értünk, valaki javasolta tegyünk itt egy kis kerülőt és nézzük meg a térkép szerinti Andrási kastélyt, amit mi úgy ismerünk a "kis francia kastélya"(valaha, mikor Abigél lányommal jártam ott, nekem megmutatták a kastélyt belülről is az örökösök. Pisti azt mondja ő meg parabolát szerelt rá.) Ki volt írva, hogy magánterület és a kutya harap. Azért annyira közel merészkedtünk, hogy lencse végre tudjuk kapni.
Folytattuk utunkat és egyszer csak 7 muflont pillantottunk meg. Sokáig láttuk őket kicsit tanácstalanok voltak hol előre, hol vissza sétáltak. A Kisdombi erdészház most is lehangoló látványt nyújtott. Igazi szél járta WC, mondta valaki, mikor elhaladtunk az árnyékszék mellett, aminek már se teteje, se oldala csak a négy tartócölöp és az ülőkéje maradt. Az erdészház után elkanyarodott az utunk, de Pisti mondta, pár lépést még menjünk egyenesen, mert itt található egy kevesek által ismert emlékoszlop, ami az elmosódott irás alapján katonai hősök sírját jelzi. Az út néha kis patakká, tavacskává alakult át.
Ma egy hete a Várvölgy túrán hóviharban meneteltünk. Kedden csodálatos, havas tájba küzdöttük fel magunkat a kékesi naplementére, most meg térdig gázolunk az iszapban. Mikor elértük a Katalin-forrást, tartottunk egy kis étkezési szünetet. A bejáráskor észre se vettem, a kis faház mellett valaha gémeskút állott. Mára már csak a csonkjai vannak a gémnek. Át kellett kelnünk a patakon a szünet után. Több-kevesebb sikerrel meg is oldottuk. A mocsár egyre nőtt, Visztatanyát alig tudtuk megközelíteni. Ez is már az enyészet martalékává vált.
Megérkeztünk a Havashoz. Sajnos most az égiek nem voltak igazán kegyesek hozzánk, ködfátylat vontak körénk. Azokon a kis kilátó tisztásokon, ahol annak idején olyan jókat gyönyörködtünk, most csak a talpunk alatt lévő zuzmós köveket csodálhattuk meg. A csapat eléggé széthúzódott, az eleje jócskán eltávolodott az egyre jobban leszakadó végétől. Szerencsére időről-időre bevárták a végét is.
A hegy csúcsára érvén megint pihi és hamika. Lassan megkezdtük az ereszkedést lefelé. Eleinte szép enyhén kanyargott lefelé az utunk. Jócskán elkanyarodtunk Patával ellentétes irányba. Völgybe le, patakon át, ez még aránylag jól ment. Azután megint fel és jött a meredek lejtő, amivel alaposan megküzdöttünk. Ez a patak már keményebb sodrású volt, kis tajtékokat vetettek a hullámai. Jóval nehezebb átkelés volt, mint az előzőeknél.
Mikor sikeresen átjutottunk, lehetett vizet vételezni a Puskaporos-kútból. Némi kanyargás, tekeregés, iszapmászás után elértük a rétet. A réten átvágva a betonúthoz értünk, ami bevezetett Gyöngyöspatáig. Hogy a falu első házainál miért ért véget? És váltotta fel egy pocsolyás út, nem igazán értettük. Beértünk a faluba, jött a busz és vége! Szép túra volt köszönet érte!

Szőrös

Szőrös fotói

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2018. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28
29
 
2018. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
30
31
 
 
 
 
 
2018. augusztus
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
22
23
24
27
28
29
30
31
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu