Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Kegyeleti túra (fényképekkel)

2016. október 28.
A Kékes Turista Egyesület a hagyományokhoz híven az idén is megrendezte a Kegyeleti túráját. Gyöngyösön a buszmegbe találkoztunk. Mátrafüreden csatlakoztak még hozzánk a többiek. Már a busz ablakából látni lehetett, hogy a késő délutáni nap milyen gyönyörű őszi színeket varázsol az erdőre.

Kékestetőn kiszálltunk az autóbuszból és felsétáltunk a csúcsra, ahol Dóri, mint túravezető köszöntötte a túratársakat. Mécsest gyújtottunk a Kis Péter (nekünk Peti) emlékhelyénél. Felkerültek a melegebb holmik, mert nagyon hűvösnek találtuk a fenti levegőt. Tamás bácsi már itt nem tudta megállni, hogy ne készítsen egy pár fotót a lassan lemenő nap sugarai által átszőtt tájról.

Megindultunk lefelé a piros sávon. Szomorúan tapasztaltuk jócskán megfaragták a szép bükköst. Szerencsére most még nem volt olyan sok lehullott falevél, mint az előző évek során. (Jó párat bukfenceztem az előző években a vastag avar alatt alattomosan rejtőzködő keresztbe álló faágak miatt.)

Lassan előkerültek a világító eszközök, és mint a szentjánosbogarak kígyózó sora vonultunk lefelé. Tamás és én hátrébb maradtunk kicsit, Tamás még meseszerű fotókat készített, a lenyugvó nap utolsó sugaraitól szinte égő lángtengeré változtatott erdőről. Mi később is hátul kullogtunk és nem kattintottuk fel lámpáinkat. (Gyerekkorunkba nem voltak ilyen luxus felszereléseink és mégis sokat barangoltunk az éjszakai erdőkben.)

A régi pihenőháznál tartottunk egy kis pihenőt, ahol kicsit megmelengettük magunkat. Már nem sokat kellett menni a Kiskőig, itt mint máskor is, Tamás megemlékezett azokról az eltávozott turistákról, akik annak idején megteremtették a Mátrai turistaélet alapjait. Dóriék örömmel számoltak be a „hama-hamás” sikerükről, több mint 50 km „túlélőtúra” után az 50 csapatból az előkelő 3. helyezést érték el. Gratuláltunk a nagyszerű teljesítményhez. Mécsesgyújtás, koszorúzás és fényképezkedés után folytattuk utunkat.

Nemsokára beindult a kórus is és vidám dalolászással haladtunk a már teljesen sötétbe borult erdőben. Most szerencsére nem volt „tenger” a patak előtt, mint sokszor eddig. Szerencsésen átgázoltunk a patakon is. Füreden a pavilonsoron még fogyasztottunk, ki-ki ízlése szerint. Kiderült, annyi autó van, hogy mindenki elfér, így lemondtunk a borúton való lejövetelről és gépjárművekkel jöttünk le. Szép túra volt, köszönet érte!

Szőrös

Vörös Tamás fotói

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu