Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Villámgyorsan keresztbe-kasul Szlovéniában

2014. augusztus 16.
A Kékes Turista Egyesület Szlovéniába szervezett túrát, úgy gondoltam, hogy ezt nem kellene kihagynom.15-én este megrendeltem a taxit szombat reggel 3:30-ra. Reggel 3-kor keltem, összeszedtem magam és vártam a taxit. 35-kor rátelefonáltam: hol van? Jön, csak közben Klárikáék lenyúlták. Megjött, még elszaladtunk Zsuzsiért, így is időben érkeztünk. Megjött a busz, bepakoltunk, indulás.

Dala László idegenvezetőnk ismertette a mai programot. Elsőnek Varasdon álltunk meg megnéztük a várat és a főteret. Jót fagyiztunk. Indultunk Ptujba átsétáltunk gyaloghídon a Dráván. Megnéztük a főteret, a római kori emlékeket. Utunk következő állomása a főváros, Ljubljana volt, rengeteg látnivalóval. A városházával kezdtük, a ferences templomban épp esküvő volt. Laci még kapott ingyen bort, de mi már lekéstünk róla. A Ljubljanica folyón három híd is van (Gazdagok hídja, Iparosok hídja meg még valakiké.) Gyönyörű bronz kapu, stb. Este elfoglaltuk szállásunkat, az Európa díjas Posztojnai kempingben. Remek vacsorát kaptunk, a szállás is kitűnő volt.

Vasárnap, a bőséges és finom reggeli után Koperbe mentünk. Megmásztunk egy pár tornyot, felmentünk a várba, megnéztük a régi sólepárlókat meg az osztrigatelepeket. Bementünk a Szent György múzeumba, megnéztük a tengeri akváriumot. Az egyik templomban sikerült munka közben megnézni egy szentkép festőt. Séta a tengerparton. Átmentünk Portorosba, Szlovénia egyetlen homokos tengerpartjára (még Ferenc József töltette fel homokkal. Azóta is mindig pótolják.) itt egy jót fürödtünk. Vissza a kempingbe, finom vacsora, alvás.

Hétfőn reggeli után elmentünk a káprázatos Bohinji-tóhoz és elindultunk a hét tó felé. Laci mondta, hogy kemény lesz de, hogy ennyire szivatós, arra nem számítottunk. Megindultunk fölfelé a sziklás szerpentinen. Ezer méter felett, a hírtelen 600 méteres emelkedés nagyon kellemetlen! Mire Vendellel és Lőrinccel felértünk a menedékházhoz, vagy háromszor megizzadtunk. Igaz kicsit gyorsabban mentünk mint a többiek. Pedig közben még egy kis barlangba is bemásztunk. Laci azt mondta el se lehet téveszteni, menjünk bátran. Csak azt nem mondta minden utat körrel jeleznek. Mikor hármas elágazáshoz értünk kicsit tanácstalanok lettünk A két fiú próbált angolul kommunikálni az arra haladókkal, de eléggé bizonytalan válaszokat kaptunk. Elmentünk egy pihenőházig, megkajáltunk. Még mindig nem jött senki a mieink közül ezért elbizonytalanodtunk és visszamentünk az elágazásig. Márti akkor ért oda és nemsokára a többiek is. Most már nem mentünk a túravezető elé. Nagyon kellemetlen utakon mentünk. Lépten-nyomon megbotlottunk a köves talajon. A táj viszont lenyűgöző volt. Az idő nagyon előrehaladt és a lányok úgy döntöttek visszafordulnak. Megkérdeztem Lacit, mennyi idő még a tavakig. Kb 15 perc - mondta. Vendellel és Lőrinccel mi folytattuk az utat. Félóra múlva találkoztunk egy csapattal, a fiúk angolul érdeklődtek milyen messze van a tó. Minimum egy óra, mondták. Lesz, ami lesz - mondtuk - most már meg keressük. Már nagyon szomjasak voltunk mikor két vízlefolyót találtunk. Jót ittunk és megtöltöttük az üvegjeinket is. Mentünk már egy órája mikor a jelzés visszafelé kanyarodott. Jó ideje mentünk már hegyen-völgyön, mikor Laci jött velünk szembe kérdezte milyen volt a tó? Kiderült ahol a víz jött, fel kellett volna mennünk és ott a tó. Már nem tehettünk mást mentünk Lacival a gyülekezőhelyre. Kiderült, ma mindenki máshová jutott /az \\\"el nem téveszthető úton\\\"/. Krofiék a Fekete-tóhoz jutottak és igen veszélyes úton tudtak visszajönni. Elmentünk megcsodáltuk hazafelé a Száva-vízesést.

Kedden az Isonzó völgye következett. Sanyi barátom, aki nem jött ránk parancsolt, itt föltétlen készítsünk számára fényképeket. Először a múzeumba mentünk, ahol megnéztük a magyar nyelvű filmet. A vezetőnk elmondta, járt Pesten a Hadtörténeti Múzeumban. Volt itt egyszer egy magyar csoport és valaki mondta, hogy a nagyapja is itt harcolt. A vezető kérdezte milyen rangba szolgált .Nem tudta megmondani. Megkérdezte a nevét. Balogh János - megkereste a névsorban, kiderült, hogy alezredes volt. Megnéztük a hatalmas Klóze erődöt. Kiderült, a büfés egy magyar nő, két éve él itt. Elmentünk a katonai temetőbe. Régen itt voltak eltemetve az osztrákok, németek, olaszok is, de ma már csak a magyar sírok vannak itt, mert a többi nemzet hazavitte a halottait. Szomorúan láttuk, hogy nincs magyar nyelvű tábla. Koszorúztunk és elénekeltük a himnuszt. Hazafelé még megnéztük a Boka-vízesést.

Szerdán a Skocián-barlangot barangoltuk be. Ez Európa legnagyobb szurdokbarlangja. Hihetetlen látványban volt részünk. A hatalmas üregek, szakadékok, a folyó benne szédítő látványt nyújtanak. Mikor végigküzdöttük magunkat a barlangon még megmásztuk a kanyont is. Elmentünk a Predjamai rablóvárba. Ez egy hihetetlen barlang vár. Már kitalálni se lehetett egyszerű. Olyan szenzációs és egyedi, csak hüledezik az ember, ahogy egyre feljebb halad. Hazaérve néhányan még megnéztük a Pinka-barlangot aminek a bejárata a kemping területén van. Mint később kiderült ez igazából két barlang. Mikor a két barlang közti ajtó kinyílt, olyan hideg huzat támadt. Jó háromórás menetelés és ki tudja mennyi lépcső megtétele után jutottunk vissza a kempingbe.

Csütörtökön a Bledi várba mentünk elsőnek. A hölgyek egyből a híres Bledi krémesre vetették magukat. Csodás kilátás, kovácsműhely, borospince, ahol a barátok maguk pecsételik az itt vásárolt borokat. Végigjártuk a Vintgár-szurdokot, megnéztük a vízesést. Elmentünk Skofja Lokába, ez püspöki székhely; most csinálják a díszburkolatot a belvárosban, így elég sokat botladoztunk. Posztojnai-cseppkőbarlangba vasút vitt be az első részbe azután egy 4 kilométeres barlangtúra következett. Nem véletlenül mondják az egyik legszebb barlangnak.

Pénteken a Rijekai (régen Fiume) halpiaccal kezdtünk /senki nem akarta kipróbálni rajtam kívül a nyers hal evést) megnéztük a kikötőt, a csodás belvárost. Azután átmentünk Opatiába (régen: Abbázia), megnéztük a botanikus kertet majd jót fürödtünk a tengerben. Este vacsoránál egy meglepetéstortával kedveskedtek nekünk. Vacsora után egy búcsúestre gyűltünk össze a teraszon és ki meddig bírta…

Egyszer minden jónak vége szakad, nem lehetett másként most sem. Reggeli után megköszöntük a nagyszerű és szívélyes vendéglátást és indultunk haza. Mariborban még megálltunk egy városnézésre. Köszönet a remek idegenvezetésért, a sofőrnek a biztonságos utazásért, a szervezőknek az egészért.

Szőrös

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
2017. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2018. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu