Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Tavaszébresztő barangolás a Gerecse-hegységben

2014. április 05.
Tusják Attila turái azok, amiket nem lehet kihagyni. Aki csak egyszer is túrázott vele, az tudja, miről beszélek. Az a pontos és alapos előkészítés, a menet közbeni odafigyelés, a minden kérdésre adott válasz, szóval ami kell egy jó túravezetéshez. Időben kiírattam a szabimat nem szerettem volna kihagyni a Gerecsét.

Reggel már jóval 6 előtt ott voltam a giminél. Jöttek a többiek is, aztán indulás. A toronynál is felszálltak egy páran. A buszon derült ki, hogy mindenki úgy gondolta, most a másik hoz reggeli nedűt. Mélységes csalódással állapítottam meg, hogy ezt most elszúrtuk, de nagyon. Némi reményre adott okot, hogy Pesten is lesz felszálló. Nem jött be ez sem! Attilát kissé megfuttattuk, de azért csak sikerült feljutnia a buszra.

Megérkeztünk Tatabányára. Szomorúan láttam, itt maximum jó levegőt nyelünk. Fújt egy kicsit a szél, de azért csak elindultunk. Kő-hegyen baktattunk a Turul-szoborig. Régebben, mikor ezen a vidéken jártam, mindig felnéztem a turulra, most innen közelről szemlélve meg kellett állapítanom, hogy lenyűgözően hatalmas ez a madár. Szép kilátás nyílt a városra, nézelődtünk egy darabig, majd a Szelim-barlangba mentünk le. Ez a barlang egy hatalmas üreg rendszer. Felülről két helyen is le lehet látni. Mikor lemegy az ember és körülnéz, oly kicsinek érzi magát benne. Szomorúan állapítottuk meg, hogy vannak emberek, akik nem tisztelik a hely szellemét és egész szemétkupacot hordtak össze.

Felkapaszkodtunk a Csúcshegyi bányászemlékműhöz, ami ma egy kilátó Attila jelezte, hogy nem kellene sok időt vesztegetni a felmenéssel. Diák Tibi korát nem tisztelve elkezdett felkapaszkodni rajta, ezt többen követték, felosontam én is. Ezután a kis intermezzó után folytattuk utunkat. Megálltunk a Vaskapu-völgyi ismeretlen magyar katona sírjánál. (Rajki Sanyi ezeket sose hagyná ki.) Meneteltünk a vízeséshez, majd Bükk következett. Mi egyre jobban hiányoltunk egy ivót már. A Baji vadászháznál felcsillant egy pillanatra a remény sugara. A szomorú valóság szinte letaglózott, hogy ez csak egy hiú ábránd volt. A stációkat számláltuk visszafelé, mikor érünk már a templomhoz. (Ahol templom ott ivó is.) Sajnos a Szent Péter-templom mellett nincs ivó! Azért Bajiban csak találtunk egy sörözőt, ahol csillapíthattuk szomjunkat.

Kálvária-rom, katolikus templom, Tata tóváros következtek. Cseke-tavat körüljártuk (Szabó Zoli hozott ugyan horgász felszerelést, de a horgászás most elmaradt.) Az Angolparknál épp építkeznek. Török mecset, Kis kastély, Cseke-tó, malom következtek. Cifra malom, Tatai vár. Attila szokásához híven mindenkinek személyre szóló oklevelet adott a túra végén. 20 km-t és 653 m szintet küzdöttünk ma le. Köszönet mindenkinek!

Szőrös

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
28
29
30
 
2017. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
28
29
31
 
 
 
 
 
2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu