Élménybeszámolók - lista

2013. szeptember 13.

A folyók mellé települt városok szépségét, hangulatát, a vízpartok között nyújtózó hidak, az alattuk hömpölygő víz látványa emeli mindenek fölé. Gondoljunk csak Prágára, Párizsra, Bécsre, Belgrádra, Rómára vagy Londonra, és persze mindenekelőtt, a mi fővárosunkra, Budapestre! Igen, mindenekelőtt, hiszen a budapesti hidak méltóak az öreg Dunához, gyönyörűek. Átsétálva vagy átutazva valamelyik hídon, Pestről Budára, végignézve a Dunán, látva hídjait, átellenben a budai hegyeket, nem titkolt büszkeséggel sóhajtunk fel: milyen szép ez a város!

Vannak emberek – köztünk is akadt egy – akiknek a látvány nem minden, tudni szeretnék, mi van a hidak belsejében és ugyan kik azok a titokzatos hídmesterek. Még szerencse, hogy akadt egy másik ember közöttünk, aki utána járt, hogyan lehetne ezeket a titkokat megismerni. Nem volt könnyű dolga, de közismerten makacs ember, ha valamit megígér, nem adja fel csak úgy! Négy kemény hónap után három hídmestert is becserkészett, akik immár egy napon (igaz, nem az áhított vasárnapon, hanem pénteken és 13-án) a rendelkezésünkre álltak. Mehettünk hát hidat nézni, bebújni a belsejükbe, fel és lemászni, hétrét görnyedni, kint és bent lenni egyszerre.

A híd, alkotás. A híd tervezője szakember és művész egyszerre. A híd építői teremtő emberek, a papírra vetett álom megteremtői. A hídmester? A híd szerelmese. Övé a híd. Így mondták mindhárman: az én hidam.
Régi időkben a hídmester együtt is élt szerelmével, hisz a mester lakása a hídban volt. A Lánchídnál most is így van, igaz éppen beázott, tönkrement, lakhatatlan. Fazekas János a híd mestere azonban bízik a közeli felújításában, mert most már az ő hídja következik. Utána újra elfoglalhatja hídbéli lakását.
Fazekas úr családjában öröklődik a hídmesterség, dédapja, nagyapja, édesapja is a Lánchidat szolgálta. Ahogy mondja, nem kétséges, a fia is ebben az irodában szolgál majd. A Margit-híd a nagybátyjáé, tehát oldalágra is öröklődött a híd-szerelem.
Az iroda (Pestről jőve, az alagút elején, baloldalon van a bejárat) munkahely és múzeum, emléktár. Alig férünk. A falakon a híd tervei, korabeli képek az építésről, egy láncszem a hídból, a hídpénzt elrendelő határozat tarifákkal, bérlet az átkeléshez és még rengeteg értékes, érdekes emlék. Mind-mind a 19. század utolsó harmadából. És egy album, képek a hídról, a családról, a kezdetektől napjainkig.
Fazekas úr, sodró lendületű előadásából megismerjük családja életét, mely összeforrt a híddal, megtudjuk mi a feladata, milyen időszakokban, mit kell ellenőriznie bent és kint, milyen rendkívüli események fordulnak elő, amikor neki akár éjszakai is itt kell lennie, utána tüzetesen átvizsgálnia a hidat. Megtudjuk, kik szolgálnak a többi hídon, kinek egyszerű, kinek nehéz a dolga. Elmondja példaként a Szabadság-hídon szolgáló partnere problémáit az öngyilkos jelöltekkel, akik előszeretettel választják ezt a könnyen megmászható hidat. Vagy azt, hányszor hívtak a hídon átkelő emberek mentőt, ha őt látták mászni ellenőrzései alkalmával.

A híd iszapkamráját most nem tudtuk megnézni belülről. A nyári árvíz iszappal hordta tele a kamrákat, még nem tisztították ki és bár a vizet kiszivattyúzták a rengeteg száraz iszap közönséges embernek veszélyes és élvezhetetlen látvány.

Megyünk a következő színhelyre, ez az Erzsébet-híd. Mosolygós, kedves fiatalember fogad bennünket. Õ Tóth Krisztián hídmester. Irodája a híd lejáratában található, ahol ott hagyunk minden cuccot és követjük őt a híd belsejébe. Először azt nézzük meg, hol vannak a hidat tartó kábelek, közben hallgatjuk a történetet is a híd múltjáról. Körbejárjuk a kábeleket és vannak vállalkozók arra is, hogy egy hágcsón bemásszanak az építmény belsejébe. A hangulat fokozódik, egyesek kezdik élvezni, hogy itt aztán jól összemaszatolhatják magukat, miközben csuda dolgokat látnak. De megyünk tovább. Derékszögben meghajolva mászunk, két-három kis lyukon átpréseljük magunkat. Még néhány kunszt, tornamutatvány, lelépés-felmászás, húzzuk-vonjuk egymást és kint vagyunk a híd alatt. Alattunk a Duna, fejünk fölött óriási zajjal dübörögnek az autók. Ahogy elnézem ámuló-bámuló, boldogan nevető társaimat, fogadni mernék, valamennyien egy hídmesteri állásról álmodoznak. A hídmester mosolyog. Gondolom azért is, hogy sikerült egymást baj nélkül kituszkolnunk a híd alá és hát látja gyermeki örömünket, hogy ilyen csuda helyen lehetünk. Kérdezünk, ő mesél. Minden mondatából érezzük: elégedett, boldog az ő szép hídjával.
Egy kicsit nézzük még a Duna ezüst fodrain ringatódzó sirályokat, integetünk, ordítunk az alattunk elhúzó kishajó utasainak. Borzasztóan szeretnénk, ha látnák, hol vagyunk, hadd irigykedjenek. Persze esélyünk sincs rá. Miért pont a híd alját nézegetnék kitekert nyakkal? Nincs ott semmi érdekes! Na-na, mondanánk mi!
Visszamászunk a földi halandók közé, nagyjából megmosakszunk, összeszedjük a holminkat és barátsággal köszönünk el Krisztiántól.

Most egy kis közjáték következik.
Eredetileg innen már indultunk volna a Megyeri-hídra. Útközben Klárika elárulta: az utolsó pillanatban a következő hídmesterünk le akarta mondta a programot, mert váratlan munkahelyi kötelezettsége adódott. Klári könyörgött, a hídmester engedett azzal, hogy csak este hatkor tud a hídon lenni, addigra befejezi a kirótt feladatot. Jó az nekünk! Na de addig is csinálni kéne valamit. Elmentünk hát, ahogy Klárika ajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia művészeti gyűjteményét megnézni.
Mindenki tanulta, tudja hogyan lett nekünk, magyaroknak tudományos akadémiánk, azt is hol található. Talán kevesebben vannak, akik belülről is gyönyörködtek az épület csodálatos kialakításában, fenséges szépségében. Mi most megtehettük.
A portán Klárika igazolta, be vagyunk jelentve, aztán mehettünk. A lélegzetünk elállt, ahogy a széles lépcsőn haladtunk a harmadik emeletig. Az épületben sehol senki, csak a csoda. Nyakunkat tekergetve haladtunk, ahogy szemünkkel pásztáztuk a falak, a mennyezet, a lépcső díszítéseit. Egy kis ügyes tornamutatvánnyal beleshettünk az amúgy zárt díszterembe is.
A művészeti gyűjtemény, mint említettem a harmadik emeleten van. Ez az emelet eredetileg is képtár céljára épült. Hat terem van itt.
Az elsőben az akadémia történetével kapcsolatos kiállítás látható és azok a festmények, grafikák azoktól a művészektől, akik akadémiai taggá választásukkor ajándékozták alkotásaikat az akadémiának.
A következő terem gróf Széchenyi István nevét viseli és itt a személyével, tevékenységével összefüggő műalkotások láthatók. Az arcképes teremben többek között Vörösmarty, Wesselényi Miklós, Berzsenyi János, Kazinczy Ferenc és a fiatal Deák Ferenc képe látható. Ismerős képek a valamikori középiskolás tankönyvekből.
Innen a Goethe-terembe lépünk, ahol az ő személyével, munkásságával kapcsolatos képek, iratok, emlékek láthatók.
Van Eszterházy (ott így írták és nem s-sel) terem is. Herceg Eszterházy Pál, 1848-as miniszter hagyatéka, melyet elsőként itt őriztek, majd a Szépművészeti Múzeumba került, ma is annak gerincét képezi. Az itt kiállított képeket a múzeum kölcsönözte.
A Félköríves terem, egy kisebb tanácskozó, ez az akadémia vezetése üléseinek színhelye is. Az ajtóval szemben az akadémia allegóriája látható. A kép Hébét ábrázolja, az ifjúság és a tudás görög istennőjét. A többi képen a Tudományos Akadémia alapítói, elnökei, főtitkárai láthatók. A portrékról Széchenyi, Arany, Eötvös József tekint ránk, hálás, bámész utódokra. Ebben a teremben többet időztünk, hogy a mennyezet díszes üvegkupolájában is gyönyörködhessünk.

Ilyen élmények után utaztunk a Megyeri-hídhoz. Erre a hídra voltunk a legjobban kíváncsiak, hiszen mindössze öt éve épült és legtöbben még nem is utaztunk rajta. A 20. században öt budapesti híd épült:
-1903-ban az Erzsébet híd (1964-ben építették ujjá)
-1937-ben a Petőfi híd (akkor Horthy Miklósról nevezték el)
-1990-ben a Deák Ferenc híd (M0-déli összekötő)
-1995-ben a Rákóczi (Lágymányosi) híd
-2008-ban a Megyeri híd (M0 északi összekötő)
Látjuk, nem túl sűrűn épülnek hidak, de a magyar hídépítők mindannyiszor jelesre vizsgáztak, tudásukat hazai és nemzetközi elismerés övezi.
Miközben Reszegi Sándor hídmesterre várakoztunk, elolvastuk volna a híd alkotóit nevesítő táblát, de az olyan kicsi volt és olyan magasságban, ráadásul rézből, hogy csupán egy ember akadt köztünk, aki el tudta olvasni. Mellette nagy emléktábla őrzi azoknak a cégeknek a nevét, akik a híd létrehozói voltak. Nem értettük: hát nem az ember az első, aztán a cég? (Nemecsek jutott eszembe, csupa kis betűvel!)
A Megyeri híd statikai terveit Hunyadi Mátyás nemzetközi hírű építőmérnök készítette, a részletterveket munkatársa, Kisbán Sándor. A teljes építészeti tervet Benczúr László állította össze. Ez a híd tulajdonképpen öt híd: a pesti ártéri híd vasbeton gerenda híd és ugyanilyen szerkezetű a szentendrei-szigeti-ártéri valamint a budai-ártéri híd. A Szentendrei-Duna-ág híd acél szerkezetű gerenda híd. Ami a leglátványosabb a Nagy-Duna-ág felett átívelő acélszerkezetű, ferdekábeles híd. A híd Újpestet köti össze Budakalásszal, hossza 1862 méter.
De megérkezett Reszegi Sándor, a fiatal hídépítő mérnök, hídmester. Mosolya mögött éreztem azt a kétkedést: vajon készek (képesek) vagyunk-e arra a fizikai tehertételre, ami a pilon megmászása közben vár majd ránk? Nem is késlekedtünk, elkezdődött a nagy utazás miközben Sándor mondta-mondta a híd történetét, jellemzőit.
Itt csak felfelé mentünk. Az óriás „A” betűt formázó pilon egyik szárához vezetett bennünket, ott volt a lift, mellyel a gyöngyösi toronyház magasába utaztunk, több részletben. A liftből kiszállva, kiszélesedő térbe érkeztünk, körben üveg ablakok voltak. Innen elképesztően szép látvány volt a híd könnyűnek látszó, kecses íve, a pilonokat rögzítő kábelek legyezője, a következő „A” betű és a Szentendrei-sziget a Dunával. (Erről is szép fotók láthatók Szőke Gyuri képein) Aztán hágcsókon másztunk, ki-kibújva egy-egy szinten, aztán megint tovább, egészen 33 emeletnyi magasba, a pilon leges-legtetejére. Így érkeztünk meg hering-partynk (az elnevezés Reszegi Sándortól származik) színhelyére. Néhány négyzetméteren zsúfolódtunk össze itt és nagyon boldogok voltunk! A hídmestert kértük meg néhány fotó elkészítésére. Sikerült is, de csak két képre fértünk rá, ahogy a mellékelt fotókon látni is lehet.
Mire leértünk a hídról erősen alkonyodott, a hídon és a pilonok csúcsain kigyúltak a fények. Ameddig tudtuk néztük még az autóbuszból.

Zárszó
Mindig hálásak vagyunk azoknak, akik közülünk túravezetésre, programszervezésre vállalkoznak. Ennyi dicséretet, köszönetet azonban emlékeim szerint még senki nem kapott, mint most Katona Klári.
Feledhetetlen volt!

2013-11-10
Rajki Sándorné