Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Forrástúrák a Mátrában

2013. május 26.
2012-ben az egyik legnagyobb túraélményem a Magyarországi Forrástúrák a Mátrában elnevezésű teljesítménytúra volt, amikor is számos olyan helyre jutottam el a Mátrában, ahol eddig még nem jártam. Gyönyörű jelvénnyel lettem gazdagabb a túra végén: egy lombos tölgyfa, a törzsén forrást jelző turistajelzés. E mellett láttam még egy másik nagyon szép jelvényt is a célban, amely a Szent István-csevicekutat ábrázolja. Megtudtam, hogy az lesz annak a jelvényszerző túramozgalom díjazása, amit a teljesítménytúrát is szervező csapat ír ki. Utánanéztem a mozgalomnak, kiderült hogy ősztől őszig lehet teljesíteni. A szervezők az ország minden hegységében rendeznek ilyen forrástúrákat, most éppen a Mátra a soros. Elhatároztam, hogy egy túrasorozat keretében felkeresem ezeket a forrásokat, bízva abban, hogy lesznek még páran, akik velem tartanak majd. A Kékes Turista Egyesület 2013-as túranaptárában bele is került az öt részből álló sorozat.

A mozgalom 35 forrást nevez meg, de egy kihagyható, ha egy Jolly Joker forrást felkeresünk (Nádas-kút). Én maximalista lévén, minden forrást fel akartam keresni, ezért mind a 35 forrásra megterveztem a túrákat.

Első utunk alkalmával (2013. 03. 24.) a Mátrakeresztes környéki forrásokat kerestük föl. Március vége volt, mégis olyan emlékezetesen télies időnk volt, hogy több túra is elmaradt azokban a napokban-hetekben. Én is felvetettem az előzetesen jelentkező embereknél, hogy esetleg elhalasszuk-e máskorra utunkat. Végül nekivágtunk, és nem bántuk meg, mert jó idő volt, nem volt nagy hó, és nagy sár sem. Egy teli autóval mentünk (öten), Keresztesen még ketten csatlakoztak hozzánk, Diána és Tamás, egy fiatal pár Sirokról. Ez a túra volt a források számát tekintve a leggazdagabb, összesen 11 forráshoz jutottunk el:
3. Tóth-forrás
4. Hideg-kút
5. Böske-forrás
6. Lench-kút
7. Zoltán-forrás
8. Vándor-forrás
9. Holtner-forrás
10. Fallóskút, Szentkút
11. Petőfi-forrás
12. Csederjes-forrás
13. Dudás-kút


Következő túránk két hét múlva, 2013. 04. 07-én volt, ezúttal Károlytáróból Szurdokpüspökibe mentünk, itt oda-vissza busszal kellett utaznunk. Az első túra résztvevőin kívül Szollár Ferenc jött még, ill. egy rövid szakaszon a siroki Tamás egy barátja. Ezen a napon a túramozgalom öt forrását látogattunk meg:
1. Szent Kereszt-kút
2. Kis Cser-kút
13. Dudás-kút
14. Babik-kút
15. Nádas-kút


A Dudás-kútnál most nem álltunk meg, hiszen azt két héttel korábban már begyűjtöttük. Viszont útba esett a szépen kövekkel kirakott Gúnár-kút is -ami ugyan nem szerepel a túramozgalomban-; ott is megálltunk néhány percre. De még a Nádas-kút után a Puskaporos-kútnál (ami szintén nincs benne a túramozgalomban) történt egy olyan eset, amit soha nem fogok elfelejteni. Hőseink egyike (a nevét nem szeretném elárulni) a Puskaporos-kúthoz érve elmerengett régi idők ízein, és felelevenítette magában, hogy bizony ennek a kútnak különleges, finom íze van. Elsőnek érve a kúthoz már töltött is, és ivott. A következő ember -aki kicsit körbe is nézett a kút környékén- vette észre, hogy dög van a kútban, ahonnan a víz egy csövön át kifolyik. Talán kecske lehetett - bár rendszertani besorolása ezen a ponton már igazán lényegtelen. Bear Grylls ezt az amatőrséget látva szerintem nehezen tudná eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen inkább... (A történet folytatása úgy alakult, hogy levelet írtam a gyöngyöspatai önkormányzatnak, akik 1 nap alatt intézkedtek és kiszedték onnan a dögöt. Ritka az ilyen gyors intézkedés kis hazánkban.) Szurdokpüspökiben, (utunk végállomásán) a Szent Kereszt-kút környéke nagyon megtetszett, itt még egy kisebb vízesést is felfedeztem a Remete-barlang és a kút között.


Április végére, a 27-28-ai hétvégére két forrástúra is elő volt irányozva. A résztvevők kérésére, hogy ne legyen nehéz egymás után két nap is túrázni, eltoltuk az egyik túra időpontját. Időközben úgy változtak a programok, hogy szabad lett a 21-e, erre a napra esett a választás, erre a napra tettük át az eredetileg 28-ára, vasárnapra kiírt programot. Így esett meg, hogy a 4. forrástúra megelőzte a 3. forrástúrát... Így újabb két hét múlva (2013. 04. 21-én) Recskre mentünk, immár két autóval Gyöngyösről. A csapathoz Diák Tibor is csatlakozott, így már 9 fős lett forráskereső kis csapatunk.

Ezen források, kutak lettek felkeresve:
24. Csiklósd-kút
25. Rabok-kútja
26. Szegediek-kútja
27. Csurgó-kút
28. Jóidő-kút
29. Rusznyák-forrás
30. Recsk, csevice
31. Mátraderecske, csevice (Büdös-víz)


A Rusznyák-forrástól egy dózerúton mentünk, hogy rövidítsünk és váratlanul egy kiépített forrásba botlottunk. Ez a forrás nincs rajta egyik térképen sem, Névtelen-forrásnak neveztük el, de mivel kiépített, nyilván van neki valami rendes neve is.

Következő forrástúránk egy héttel később, 2013. 04. 27-én volt, aznap hajnalban Mátraszentlászlóra vitt minket a busz. A siroki fiatalok ezúttal nem jöttek velünk, viszont lett egy új túratársnőnk: Erdélyiné Éva kapott kedvet a csatlakozáshoz, így ezúttal 8-an mentünk, hogy felkeressük ezeket a forrásokat:
16. Galya-csurgó
17. Bec-kút
18. Remete-forrás
19. Gyula-forrás
20. Áldozó-kút


A Bec-kútnál érdekes jelzést láttunk, kék alapon három fehér pöttyel, ez lehet, hogy egy új jelvényszerző túra kódja lesz, amiről egyelőre semmit sem tudunk. Utunk közben kicsit kitakarítottuk, rendezgettük a Cigány-kutat is, ami nem része a mozgalomnak. Parádsasvár mellett, a fényespusztai elágazóban fejeztük be a túránkat.

Az utolsó forrástúrára egy hónapot kellett várni, 2013. 05. 26-án indultunk a maradék 7 forrást felkeresni. Erre az alkalomra maradtak a legismertebb források, ide már a GPS-t sem vittem:
21. Tót-berki-csevice
22. Klarissza-csevice
23. Szt. István-csevice
32. Kékes-forrása
33. Jávoros-kút
34. Rákóczi-forrás
35. Farkas-kút


Ismét két autóval mentünk Parádfürdőre, ugyanazzal a 8 fővel, akikkel egy hónapja is együtt keresgettük a forrásokat. Parádfürdőn megmutattam a csapatnak a kisállatkertet, még nem látták, nem is hallották hírét. Két őzike lakik itt, nyulak, aranyfácán, fácán, és egyéb szárnyas mellett. Ezután a hatalmas Rákóczi-fa kiszáradt törzsénél álltunk meg, majd a „Királyság” feliratú barlangon is keresztül mentünk. Így értük el a Szent István-csevicét, ahonnan a parádóhutai csevicékhez mentünk. Időközben esőt kaptunk, de nem panaszkodhatunk, hiszen az előző 4 alkalommal szép időnk volt. Elég az hozzá, hogy eláztunk. De én esőben is megtöltöttem a Tót-berki-csevice vizével flakonjaimat, mivel ígéretet tettem feleségemnek, hogy viszek neki csevicét. Mivel a fedett Klarisszánál egy férfi több órás vízvételre rendezkedett be, onnan nem tudtam vizet venni; de nem is onnan akartam, mert számomra amúgy is a Tót-berki-csevice az érdekesebb, ott nem csövön folyik ki a víz, hanem úgy kell kimerni egy-egy csőből. Átázva értünk Parádra, ott vártuk be a sofőröket, akik elmentek az autókért. Autóval mentünk fel Kékesre, ott megkerestük a Kékes-forrást. Még meg akartunk állni a Jávorosnál, de elügyetlenkedtük, jóval lejjebb álltunk meg, mire észbe kaptunk. Mivel vizesek voltunk, meg a maradék három forrást amúgy is nagyon jól ismerjük, mindannyian többször jártunk már mindnél, nem erőltettük a hátralévő 3 forrás felkeresését. Gyöngyösre érve közösen elmentünk a Fő térre, ahol mécsest gyújtottunk Kiss Péter emlékére a templom mellett kialakított emlékhelyen.

Véget értek a forrástúrák. Én nagyon élveztem a kifejezetten jó hangulatú túrákat, köszönöm szépen mindenkinek, aki velem tartott. Számomra nagy élmény volt, hogy szinte az összes forrást megkóstolhattam, jóformán csak abból nem ittam, ami túl pocsolyás-zavaros volt. Végezetül álljon itt azoknak a neve, akik minden alkalommal eljöttek, és így velem együtt teljesítették a túramozgalmat:
Hornyánszki Gyula
Juhászné Hartmann Márta
Lévai Ferenc
Mátyásházi Anna



Szőke György


Békés Eszter kiegészítése:
Mivel nagy túramozgalom-rajongók vagyunk (jobban szeretjük, mint a teljesítménytúrákat), ezért gondoltam, hogy az alábbi mondatoddal kapcsolatban írok pár sort:
„A Bec-kútnál érdekes jelzést láttunk, kék alapon három fehér pöttyel, ez lehet, hogy egy új jelvényszerző túra kódja lesz, amiről egyelőre semmit sem tudunk.”
Ez a jel az „Encián emlékek” túramozgalom kódja (itt találsz bővebb információt: www.kinizsi.org), már elég régen indították, több hegységben vannak kijelölt túrák, amelyeket teljesíteni kell (Börzsöny, Pilis, Mátra, Gerecse).

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
28
29
30
 
2017. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
28
29
31
 
 
 
 
 
2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu