Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Családi hótaposó séta

2012. január 21.
A „Kis téli Mátra” túrából kivált, családi sétává alakult túrát kilencedik alkalommal vezettük.
Szombaton még „sártaposó” túra volt sejthető, de az éjszaka folyamán leesett friss hóval lepett meg a vasárnap reggel, így „hótaposó” sétánkat garantálta a természet.

A buszmegállóból 12 fővel indult kis csapatunk, amelynek 7 tagja KÉKES egyesületi, 10 felnőtt és két gyerek, no meg egy szelíd kutyusból állt.
Igazi családi séta volt, hiszen 4 család mellett csak egy fő volt egymaga.
A Rákóczi forráshoz gyorsan felsétáltunk, tapostuk a friss havat a Hanák Kolos kilátóig, aholis rácsodálkoztunk a kifehéredett tájra. Néhány fényképen is megörökítettük jó hangulatú társaságunkat.
A szélcsendes, napsütötte Bérc-szálló körül hallottuk megszólalni a Napot köszöntő kismadarakat.
Az Ózon-szálló kalandparkja téli álmát aludta a friss hósapkák alatt. A fel-felébredő szélfiú csintalan játékba kezdett a ringatható korongok, rudak és egyéb elemekkel.

Mátraháza előtt már éreztük a frissen sült lángos csábító illatát, melynek rendszerint nem tudunk ellenállni. A parkolóba érve hosszabb szünetet tartottunk.
Itt találkoztunk a Merva család három generációjának tagjaival, néhány kedves üdvözlő szó után a szánkópálya felé vették útjukat.

A parkoló nem mutatott valami felemelő látványt, zsúfolásig megtelt autókkal, a letakarítatlan - de fizetős- helyeken bukdácsoltak még a „négykerekűek” is, a gyalogosok mellett.
Útban a „Farkas-kút” felé már állt a vártán egy hóember, a kút előtt a mederből sikerült kimásznia egy termetes krokodilnak,(ismeretlen alkotó munkája!) nem látott szegény, így M. Zoli rakott neki szemeket.
Zsuzsa kutyájával hol elől, hol hátul baktatott, kis csapatunkat kerülgetve.

Haladtunk tovább, a szélfúvásban velünk együtt didergett az erdő. Csalóka, sikamlós volt néhol a hó, az alatta rejtőzködő jég meg-meg táncoltatott bennünket.
Sástónál Csongor boldogan rakott kezeket a téren gyülekező hóemberek egyikének.
Versenyt hirdethetett valaki a megfelelő mennyiségű és minőségű hó láttán!
Örömünkre, többeket is láttunk, akikben megmaradt a játékosság és nagy szakértelemmel gyúrták –formázták az új rövidéletű emberkéket.

Mátrafüredre érve, mi megköszöntük egymásnak a jelenlétet és az időnek, hogy kegyes volt hozzánk.


Útban Mátraháza felé



A csapat



Útban Farkas-kút felé



Az első hóember



Farkaskúti krokodilus



Ismeretlen alkotó munkája



Szabó Zoltán

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu