Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Gyalogkakukk túra

2011. október 05.
Az idén szeptemberben is nyár volt, tikkasztó hőségben kezdtük a tanévet.
-Most kéne Gyalogkakukk Túrát tartani,- gondoltam - mintsem később sajnálni az elszalasztott lehetőséget.
De a tanévkezdéssel olyan sok tennivaló van, s óvodánk nagyrendezvénye, a Mihály-nap is ennek a hónapnak a végére esik, amire készülni kell rendesen…így mindig a következő legsürgetőbb feladat megoldására koncentráltunk.
-Mihály nap után viszont gyorsan menjünk el túrázni –támogatták az elgondolást a kolléganők is - így az időpontot október első hetére tűztük ki. Bizony szurkoltam, hogy ha már két hónapig nem eset az eső, most már bírja ki ezt a pár napot. Kibírta. Nyárias melegben, pólóban túráztunk, s a fűben-földön is addig ülhettünk, ameddig csak akartunk. Ezt bizony nem minden ősz derekán mondhatjuk el.

Különjáratú autóbuszokkal utaztunk a Mátra déli oldalára, ezúttal Mátraháza környékét jártuk.

Útvonalak:
Rövid túra:
Mátraháza, parkoló – Sárga négyzet, Sárga háromszög, Sárga kereszt jelzésen – Mátraháza, Szanatórium
Táv: 1,7 km Szint: 30 m

Hosszú túra:
Mátraháza, Ózon hotel – Sárga sáv jelzésen Kecske-bérc – Szanatórium – Mátraháza, parkoló – Sárga háromszög, Sárga kereszt jelzésen Tetves-rét – Farkas-kút – Sástó
Táv: 6 km Szint: 150 m

Óvodánk legidősebbjei, a Zöld csoportosok lehetőséget kaptak az útvonal meghosszabítására Mátrafüredig.
Táv: 8,5 km Szint: 150 m

A legkisebbeket, a még beszoktatási időszakban lévő kiscsoportosokat otthon hagytuk, a túrán 5 csoport vett részt, illetve a csoportokból az, aki akart.


 3 éves 4 éves 5 éves 6 éves 7 éves összesen:
 fiúlányfiúlányfiúlányfiúlányfiúlány 
1,7 km311323      40
6 km    10799  35
8,5 km    6666 125
 31132316131515 1 
összesen:4 36 29 30 1 100


Mivel túránk az Állatok Világnapja utáni napra esett, megragadtuk az alkalmat, hogy a természetben is szót ejtsünk erről. A pecsételő helyek sorában 2 feladatos állomásunk volt. Az egyiken állatos mondókák-versek, dalok illetve mesék sorolásáért lehetett pecsétet kapni, a másikon miután meghallgatták Assisi Szent Ferenc történetét, ki kellett választani a gyerekeknek az állatos képek közül azokat, amelyek a Mátrában is élő fajokat ábrázoltak. Az előbbi állomás házigazdája Jakabné Kati néni volt, az utóbbin a feladatot Rajkiné Marika néni vezényelte le.
Minden csoportot két óvónője, és dajka nénije kísérte, ezen kívül patronálóinktól 10 segítőnk is volt, akik mindig örömmel jönnek, s üde színfoltot jelentenek a gyerekek óvodás mindennapjaiban. Különösen igaz ez a bácsikra!

Segítők a Kékes Turista Egyesülettől:
Hornyánszki Gyula
Jakab Istvánné
Juhászné Hartmann Márta
Mátyásházi Anna
Orbán István Csaba
Rajki Sándor
Rajki Sándorné
Semperger Józsefné
Tóth István
Tóth Mária

A gyerekek büszkén vitték haza a menetlapjukat az állomásokon való áthaladást igazoló pecsétekkel. Névre szóló oklevél, illetve energiapótló Sportszelet volt a jutalom.

A gyerekek nevében köszönöm mindenkinek, - szülőknek, óvodai dolgozóknak, túratársaknak- hogy újra Gyalogkakukk túrázhattunk.
Köszönjük az időjárásnak is, hogy várt még egy kicsit. Tényleg csak kicsit, mert a túránk után két nappal végre megérkezett a várva-várt kiadós eső.

Tóthné Kelemen Mária




















A túráról készült összes fotónkat nagyobb méretben ide kattintva érheti el.

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretne érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2017. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
28
29
30
 
2017. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
28
29
31
 
 
 
 
 
2017. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
29
30
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu