Élménybeszámolók - lista

2010. szeptember 25.

Most értem haza. Zavarban vagyok, hol is kezdjem. Aki megérti, miről beszélek: tudja - aki nem, hiába magyarázom!

Mikor legelőször találkoztam velük, örök életre elkötelezettjükké váltam. Nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rájuk! Eredetileg úgy volt: augusztusban jönnek. Így állítottam be a szabimat, meg minden programomat. Készítettem vagy egy tucat útitervet, Feleségemmel be is jártunk egy csomót. Úgy gondoltam: amit Õ meg tud csinálni, ott kerekesszékkel sem fogunk elakadni Elmúlt az augusztus: semmi. Egyszer jön az emil: szeptember 18, vagy 25-e. Egyik rosszabb, mint a másik. 18-a Pilis Bencze Erikával. Barbi beígérve, nem lehet kihagyni! 25-e jutalomtúra. Mit tehetek? Erikának nem mondhatom, hogy nem megyek… mi lesz Barbival? 25-e. Talán meg sem érdemeltem ezt a meghívást? Dönteni kell! Pilisbe megyünk! Maradt a 25-e.
Akire számítani lehet, mind a jutalomtúrán van. Mit tehetek? Ki tudja, mennyien jönnek, és hány kerekesszékkel? Meg fogunk-e birkózni a feladattal? Ha mint Szőrös, kudarcot vallok: kit érdekel? Most viszont Szőrös, mint Kékes Turista Egyesület… a név kötelez! Az egyesület neve kötelez! A feladatot meg kell oldani! Emilek tucatjait küldtem, semmi! Merva Laci volt az egyetlen, aki jelezte (áldja érte a Teremtő): bár készülnek a zarándokútra, de ha nem tudom megoldani a feladatot, szóljak. Az igazsághoz tartozik: előtte már beszéltem Nyúzó Zolival, hogy minden körülmények között számítok rá (egy esküvőt mondott le emiatt. Azért ez nem semmi!) Zoliról tudtam: tudja, mit jelent egy fogyatékos ember életében a segítség.
Napokkal előbb már nem aludtam, az időjárás-jelentések rossz időt jósoltak szombatra. Tudtam, éreztem: a Teremtő nem veszi el ezeknek a gyerekeknek az örömét! Simon Peti péntek este hívott: talált egy segítséget, szombat reggel ott lesz a busz érkezésénél. Aznap korán keltem, elmentem a kisvasút megállójához és a Mátra Múzeumhoz is – megnézni az indulást és a nyitva tartást. Bőven nyolc óra előtt ott cirkáltam a buszmegben. Figyeltem Peti emberét és a busz érkezését is. Ilyen talán még a mesében sincs: a busz idő előtt érkezett. Peti emberéről már le is mondtam. Szálltak le az utasok, akiket én vártam, természetesen csak a végén jöttek. Leszállt mindenki, egyszer csak egy gyönyörűséges hölgy megkérdezte: Jöhetek én is? Mi az, hogy?! Számomra megtiszteltetés. Kiderült: Õ Saci, Peti embere. Ettől szebb meglepetés nem is érhetett volna.
Megvolt mindenki, bemutattam Sacit a Napsugarasoknak. Voltak köztük újak, sajnos sokan voltak, akik nem tudtak jönni. Sacinak annyit mondtam: ne csináljon semmit, csak figyeljen, és meg fogja tapasztalni az önzetlen szeretet kiáramlását. Meglepetésemre azt válaszolta: mielőtt szóltam, már érezte ezt a csodálatos érzést. Hihetetlen! Aki még nem volt ilyen helyzetben, nem értheti, de aki csak a pillanat tört részére találkozott ezzel az érzéssel, az sosem feledi! A múzeum csak 9-kor nyit, egyébként is már esőket mond, ne pazaroljuk az időt. Irány a kisvonat, és gyerünk Füredre. Vágtatunk, mint szélvész, a kerekesszékkel megdöntöttük a gyorsasági rekordot (Remélem a Guiness rekordokba már be is jegyezték). A kisvasútnál sehol senki. Kiderült: van még egy kiegészítő menetrend, ami nincs az interneten, de még a helyszínen is csak a másik ajtón van feltüntetve. Hiába jöttem ki személyesen megnézni, ezt a kiegészítő táblát nem láttam, ami arról számolt be: szeptemberben csak 10 órától közlekedik.
Vágtatás vissza, az előző rekordunk egyből a múlté lett. Elértük a 8:30 –as füredi járatot. Ekkor már másodszor telefonáltunk Nyúzónak – semmi. Nem aggódtunk, mert tudtuk, Hogy Lajossal minden körülmények közt meg tudjuk oldani a kerekesszékes és nehezen mozgók szállítását. Füredre érve megbeszéltük Sacival: mégis csak Õ az ész, menjen előre, mi meg Lajossal biztosítjuk a hátulját. Kis idő múlva kiderült: Saci és az eleje nagyon gyors (a Mátrabércen, vagy épp a mai napi Õszi Mátrán biztos dobogósak lettek volna), ezért előreküldtük Grétit, mint a lassúak képviselőjét: határozza meg Õ a haladási sebességet. Magam is meglepődtem, hogy a kerekesszékes kiszállt a székből (hála Lajos mozgásteropotámiás tevékenységének, ilyet az országban rajta kívül talán hárman ha tudnak), és jött rendületlenül. Madárerdő, Máriácska – nem egy nagy táv, mondhatnák sokan. De itt és most ez legalább akkora teljesítmény, mint másnak a Himalája. Amin sok-sok éjszakán agyaltam: hogy is oldjuk meg, magától ment, mint a karikacsapás. (Mondja nekem bárki, hogy nincs gondviselés – én tudom, megtapasztaltam, itt volt előttem ismét az élő példa, hogy van.)
Nagy pihenő, játék, lépcsőmászás, patakfelfedezés, minden, amit el tudtok képzelni. Mire végre elindultunk visszafelé, megérkezett Nyúzó Zoli (ez a szeretetre méltó nagy medve) is. Ezek után már nem volt kétséges, hogy felmegyünk-e a Kozmári-kilátóba. A közlekedés leállt, az emberek félrehúzódtak, mikor átszáguldottunk a zebrán és a pavilonsoron. Mire észbe kaptam, már fent is voltunk a kilátóban – ha nem vagyok ott és nem látom (ismerve a csapatot), más meséli, nem hiszem el. És akkor kételkedünk a csodákban, hisz itt van, csak meg kell látni. Vissza a pavilonsorra, most már időt engedve a nézelődésre. Nézelődés, vásárlás megvolt (ezek a gyerekek kevés kis pénzükből mind ajándékot kerestek valakinek, aki közel áll hozzájuk), irány a kisvonat. Nem tudom, Ti meg figyeltétek-e: lehet repülő, lehet Forma-1, a kisvonattól nincs vonzóbb a gyerekek és az igaz érzelműek számára!
Gyöngyös, Mátra Múzeum. Maga a múzeum is egy csoda, de, amit már tavaly is megtapasztaltam ezekkel a gyerekekkel (és felnőttekkel, mert olyan is van közöttük), más az, mikor elmégy egy múzeumba barátokkal, iskolával, egyesülettel – vagy egy ilyen közösséggel. Ez az, amit nem lehet elmondani, csak megélni! Ez talán olyan, mint a Nirvana – vagy megéled magad, vagy soha nem érted meg. Erről ne is kérdezz, nem tudom szavakban kifejezni, egyszer gyere el és éld át magad – megtudod, vagy örök rejtély lesz számodra.
Véget ért a csoda, kijöttünk a múzeumból. Buszmegálló, búcsúzkodás, jövőre veletek ismét! A busz elment, mi Zoltánnal ott álltunk az események hatása alatt. Nekem már volt tapasztalatom, tudtam: így nem lehet hazamenni. Mondtam Zoltánnak: jöjjön velem Tóth Laci barátomhoz(a Kék Lédi fia), tavaly is ő segített levezetni ezt a csodát ( Õ szklerózisos), tudja: miről beszélünk, segít visszazökkenni a csodából a valóságba!

Köszönöm, Napsugár, ezt a csodás napot!
Köszönöm, Saci, a segítséget!
Köszönöm, Zoltán, hogy velünk voltál!
Köszönöm, Merva Laci a segítségedet, és elnézést, hogy nem jeleztem vissza: meg tudtuk oldani a problémát.
Köszönöm a Teremtőnek ezt a csodás napot!

Szőrös!